Életmód

Amiért otthagytam a jól fizető munkám, és egy szigetre költöztem fagyit árulni

Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék

2015. 11. 17. 15:27

Négy évvel ezelőtt hátrahagytam mindent és egy olyan helyen folytattam életem, ahol akkor még senkit nem ismertem.

Itt egy csirke a fürdőszobámban. Reggel 8 óra 30 perc van, a fürdőszobában üldögélt. Körbenéztem, amikor megláttam az állatot. Mióta a karibi térségbe költöztem, rendre találkozom skorpiókkal, tarantellákkal és leírhatatlan gyíkokkal, de a csirke még engem is meglepett.

“Hogy kerültél ide?”

– tettem fel a kérdést a szárnyasnak, amely teljesen értetlenül nézett rám.

De inkább hogy kerültem ide én? Egy apró, rusztikus szigetre, ahol mindössze négyezren laknak.

Magányos voltam egy többmilliós városban

Négy éve kezdődött minden. Manhattanben éltem, 31 éves koromra már évi 95 ezer dollárt (átszámítva 25 millió forintot) kerestem újságíróként. Szép életem volt, nyüzsgő környéken laktam, panaszom nem lehetett semmire. De New York egy versenyképes város, az időd nagy részében dolgoznod kell, hogy megengedhesd magadnak, hogy ott élj.

Volt, hogy hónapokig nem láttam a barátaimat. Nehezebb volt összehozni egy találkozót velük, mint bekerülni a főiskolára.

Ironikus azt mondani, magányosnak éreztem magamat több millió ember között, de folyton a képernyőket lestem: laptop, mobiltelefon, iPad, televízió. Stresszesnek, haszontalannak éreztem magam.

Ha konstans azt érzed, nyaralnod kell, akkor amire igazán szükséged van, az egy új élet.

Vakációra van szükségem.

Állandóan ez a refrén zengett a fejemben. Nem tudtam a pillanatnak élni. Mikor arra gondoltam, pihenésre van szükségem, egy új életet is belevízionáltam az egészbe.

Egy nap befejeztem a könyvírást a laptopomon, és elkezdtem agyalni, mihez kezdjek. Több állásajánlatot is kaptam, de egyik sem izgatott. A hátterem egy trópusi fotó volt, évek óta arról álmodtam, hogy egyszer majd ott lehetek. És miért ne lehetnék? Kötelezettségek és barát nélkül bármit megtehetek.

Kiírtam a Facebookra, hogy valaki segítsen, mert a karibi térségbe akarok költözni.

Az egyik barátom húga a St. John-t, a Virgin-szigetek legapróbb területét javasolta úticélul. Kinéztem az ablakon, láttam a rohanó embereket. Azonnal gyorsított eljárásban kértem az útlevelemet.

Felmondtam az albérletemet, eladtam a cuccaimat és vettem egy egyirányú repülőjegyet. Változást akartam.

Hat héttel később leszálltam a St. John szigeten. Fogalmam sem volt, mihez kezdjek, senkit nem ismertem. Konzervatív családból származom, így szüleim, akik felső-középosztálybeliek voltak, alaposan meglepődtek, mikor állást vállaltam egy fagyizóban.

“De, de… A Yale-n végeztél! És még csak 31 éves vagy!”

– mondták a telefonban.

Alkonyatkor mindenki együtt nézi a naplementét

Cruz Bay, a sziget legnagyobb települése mindössze néhány kanyargós utcából és egy maroknyi bárból és étteremből áll. Nincsenek villanyrendőrök, üzletláncok, korlátozott a Wi-Fi, a cipő hordása pedig opcionális. Senkit nem érdekel, milyen autód van, rengetegen stoppolnak. Nincsenek címek, ciszternákban gyűjtük az esővizet, ezzel fürdünk. Alkonyatkor mindenki együtt nézi a naplementét, rengeteg a közös program.

Ezekben a napokban csaposként dolgozom, egyszerűen azért, mert mindig ki akartam próbálni. Itt semmi nem szokatlan: valaki hat hónapig szakácsként dolgozik a szigeten majd elmegy Thaiföldre búvároktatónak. Más az életfelfogás.

Persze néha rossz látni, hogy régi barátaim milyen kiugró sikereket érnek el karrierjükben

De nekem van egy szigetem, ahol egy rozoga, tengerre néző apartmanban élek.

De hogy jött be a csirke? Valószínűleg egy közeli farmról repült az erkélyemre, onnan pedig már egyszerű dolga volt, mert az ajtót mindig nyitva hagyom szellőztetés gyanánt.

Kihesegettem és kinéztem az ablakon pont úgy, mint négy évvel ezelőtt New Yorkban. Mennyivel más, mennyivel jobb.

Árulnak egy pólót a szigeten J.R.R. Tolkien idézetével az elején:

Nem minden vándor veszik el.

Noelle Hancock

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Atacama-sivatag, 2017. augusztus 23.
A virágba borult Atacama-sivatag Chilében 2017. augusztus 22-én. A Föld egyik legszárazabb területén, ahol van, hogy évekig egy csepp esõ nem esik, a téli hónapokban esett csapadékmennyiségnek köszönhetõen színes virágok borították be az egész sivatagot. (MTI/EPA/Mario Ruiz)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.