Életmód

Karácsony a „ződ tyúkkal” és az „angyókolbásszal”

Régen az ünnepi cicomáknak nem volt jelentőségük. A falusi ember Jézus születésnapját várta, amely ma sokaknál a vásárlás, az étel „dicséretévé” vált.

A kicsinyke Nógrád megyei településen, Rónafaluban az erős mezei és kerti munkák, no és többnyire az első disznóvágás után az adventi elmélkedési, várakozási időben felkészülve várták az emberek az ünnepet. Karácsonyfájuk olykor vézna fekete- vagy lucfenyő, néha csak egy boróka volt, amit maguk vágtak ki az erdőn. Díszként almát, festett diót raktak rá.

Szigorú böjt volt Ádám és Éva napja

Karácsony előtt kilenc napig körbehordozták a Szent Családot ábrázoló képet a faluban, és amelyik háznál befogadták, ott kis házi oltárt készítettek számára. Az asszonyok mindig ahhoz a házhoz mentek imádkozni, ahol a Szent Család megvolt, ráadásul negyven napig annál a háznál maradt a kép, ahol a Szenteste, azaz december 24-e érte.

angyo2

Ez a nap, Ádám és Éva napja szigorú böjtben telt el. A gyerekek kaphattak kevés hazait reggelire, de nem lakhattak jól. Aznap nem ebédelt senki, mert a vacsora az valóban szent volt.

“Ződ tyúk” az asztal alatt

Ha a gyerek panaszkodott, hogy nagyon éhes, mindig a „ződ tyúkot” kellett megkeresni az asztal alatt. Ez ugyan ott volt, mert ott lakott, talán nem is volt zöld, de csak az igazán éhes gyerek láthatta meg ezen a napon. Ha nem találták, meg kellett várni a vacsorát.

Az ünnepi este előkészületeként a gazda fokhagymával keresztet rajzolt a ház és az ólak minden ajtajára a boszorkányoktól való védelem érdekében. A hiedelem szerint erre a Luca székének éjféli misén való „használata” miatt volt szükség.

Áldás, ostya, fokhagyma, pálinka

A gazdaasszony vacsora előtt az asztal közepére búzát szórt, azt leterítette egy ünnepre használt terítővel, és erre helyezte a kenyeret. Az asztal alá jelképes mennyiségű széna került. A karácsonyi napok múltával, az állatokkal etették meg ezeket a terményeket, hogy egészségesek legyenek a következő évben.

A vacsora előtt imát és asztali áldást mondtak, majd megették azt az ostyát, amit a háziasszony Luca napján lisztből és vízből sütött. Mindenki kapott egy gerezd fokhagymát is, aztán egy kupica pálinkával koccintottak a családtagok, és kívántak boldog ünnepet egymásnak. A kenyér megszegése előtt aljára a kés hegyével keresztet rajzoltak, csak így fogyasztottak belőle. Ezt egyébként a hétköznapokon is így tették.

ferento

Az első fogás aszalt gombás káposztaleves vagy gombás krumplileves volt, melynek a rántását nem zsírral, hanem vajjal, később olajjal készítették. Ezután került az asztalra a mézzel vagy cukorral édesített mákos guba (tekercsikből, később kifliből), esetleg ferentő. A tekercsiket vagy a ferentőt napokkal előbb megsütötték, hogy szikkadjon.

Gyűjtöttek az angyaloknak

Vacsora közben apró darabkákat, morzsát gyűjtöttek az angyaloknak egy tányérkában, amit később elégettek. Füstjének rontásűző hatást tulajdonítottak. Az asztalra eső morzsát összeszedték és az állatoknak adták. Végül egy almát annyi felé vágtak, ahányan az asztalnál ültek, hogy a következő évben is együtt legyenek.

Vacsora után kelt tésztából sült bejglit, lekváros kalácsot, túrós lepényt, főtt aszalt szilát, körtét ettek. Az éjféli misére való indulásig beszélgettek, malmoztak, dióra kártyáztak.

“Angyókóbász” az éjféli mise után

A Szenteste miséjére az egész család elment. Az éjféli mise vége a böjti nap végét is jelentette. Mikor hazaértek, angyókóbászt (angyalkolbász) sütöttek és ettek. Ez volt a böjt utáni első húsétel: sokszor ez volt az első alkalom, hogy a házi füstölt kolbászt megkóstolták.

angyo4

Másnap, nagykarácsonykor nem főztek, hanem az előző napi maradékot fogyasztották el. Ezen a napon nem illett idegen házához menni, csak rokonok keresték fel egymást.

Manapság, ha otthon maradunk az ünnepen és nem megyünk sehová, kimondottan jó tesz a mindennapok rohanása után. Kellemes pihenést, nagyon boldog karácsonyt kívánunk!

Kadlót Katalin írása.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik