Életmód

Lefotózta, amikor két madár összeveszik egy szem magon

Mint a többi madárfotós, Hanol Gábor is egy csodabogár. Ő is képes egy saját kezűleg épített szűk kunyhóban kivárni a legjobb pillanatot, hogy egy szárnyast lencsevégre kapjon – írta a teol.hu.

termeszetfotos9

Szakmája ács, de sokáig hivatásos katona volt. 2015 tavaszán leszerelt, azóta több ideje jut a fotózásra. Számára a Tolna megyei Fácánkert község határa a kitárulkozó madárvilág.

termeszetfotos2

Amikor elkezdtem a természetfotózást, volt a veréb és a galamb. Amikor megépült a les, rájöttem, hogy rengeteg más madár van – mondta a lapnak a természetfotós. – Eddig több mint húsz fajt sikerült megfotóznom. Volt olyan nap, hogy ezer képet készítettem. Ahogy fejlődik az ember, egyre kritikusabb magával szemben.

termeszetfotos6

Hanol Gábor szeretném megmutatni az embereknek azt a világot, amit elképzelni csak nehezen tudnak. Eddig napvilágot látott fotói szándékait tükrözik. Azt issikerült lencsevégre kapnia, amikor két madár veszekszik egy szem magért.

Pillantsunk bele a fácánkerti madárvilágba főhősünk szemével, akinek még több felvétele – melyek közül cikkünkben is látható néhány – Facebook-oldalán látható.

termeszetfotos10

termeszetfotos7

termeszetfotos3

termeszetfotos1

Így vesztek össze a madarak

madarfoto

Fotó: Facebook/Hanol Gábor
Fotó: Facebook/Hanol Gábor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik