Életmód

Lenyűgözte Litvániát egy éneklő magyar család

Az egri Family Singers tarolt a Musica Religiosa 2016 Nemzetközi Kórusversenyen.

Az énekegyüttes tagjai alig győzték átvenni az elismeréseket a vilniusi eredményhirdetésen – írta a heol.hu. A közönségdíj mellé két ezüst diplomát – arany diplomát egyet sem adott ki a szigorú zsűri -, a nagydíjverseny győztesének diplomáját és serlegét és előadói különdíjat vehettek át. Az egyik ezüst diplomát az énekegyüttes, míg a másikat a spirituálé kategóriában nyerték el. Különdíjukat a legjobb szakrális versenyműsor előadásáért vehették át és megnyerték a nagydíjversenyt is.

A Family Singers énekegyüttest 2013 áprilisában alapították, azóta “dolgoznak” rendszeresen együtt – mutatkoznak be Facebook-oldalukon. Az együttes összetételének különlegessége, hogy egyetlen család tagjai alkotják: szülők, testvéreik, gyerekek és unokatestvéreik.

Fotó: Facebook/Family Singers
Fotó: Facebook/Family Singers

Az alapító Tóth családot az éneklés hozta össze. A csatlakozott Sipos családdal együtt a zene addig is meghatározó szerepet játszott életükben, míg a gyerekek elég idősek lettek a családi együttes létrehozásához.
A szülők gyerekkoruktól kezdve gyakorlatilag folyamatosan, számos kórusban énekeltek, számtalan versenyen, fesztiválon, kurzuson vettek részt Magyarországon és Európában. A gyerekek kicsi koruktól tanulnak énekelni. A legnagyobbak több éve színvonalas gyermekkórusok tagjai, szolfézst, hangszeres zenét tanulnak. A kisebbek ebbe nőnek bele, így lettek az egri családi együttes tagjai.

A vezető és a feldolgozások készítője a családfő, Tóth Vilmos, de alapvetően közösen alakítják ki a művészeti koncepciót.

A sikerhez gratulálunk!

Olvasói sztorik