Életmód

A tortaszobrász szerint boldogan minden egyszerűbb

Mexikótól Szaúd-Arábiáig tart kapcsolatot szakmabeliekkel, a tapasztalatok cseréje pedig minden tanfolyamot túlszárnyal.

Fehér Judit győri cukrászmestert már kisgyerekként elvarázsolta a cukrászdák pultjainak látványa, így nem véletlenül, hogy kitanulta a szakmát – írta a Kisalföld.

Abu Dhabi
Abu Dhabi

Nagyüzemekben kezdte a munkát, de emberléptékű, hagyományos műhelyekbe vágyott mindig. Közben bújta az internetet, kapcsolatot keresett olyan külföldi cukrászokkal, akiktől tanulhat. Az élet pedig kínálta a lehetőségeket.

Tavasz
Tavasz

Részt vehettem egy francia cukrász budapesti kurzusán, majd pályázattal kijutottam egy igazán különleges gasztrotúrára Olaszországba. Dolgoztam két alkalommal a pozsonyi Hiltonban, ami szintén jó iskola volt. Október végére Szicíliába van meghívásom – mondta a lapnak a mestercukrász.

Szívek
Szívek

Fehér Judit azt tapasztalja, hogy a világ cukrászai közül mindenki kedves és nyitott, szívesen átadják a tapasztalataikat, és büszkék arra, amijük van. A leghíresebb cukrászok például posztolják a világhálón a receptjeiket, videókkal, szabad használatra, azaz nem csinálnak titkot belőle.

Férfiaknak
Férfiaknak

A győri tortaszobrász egyedi tortákat készít, azok között nincs két egyforma.

Zöld jövő
Zöld jövő

Élvezi, ha rá bízzák a kompozíciót, az inspirálja. Így a sütiben benne van ő, benne van az a pillanat, amikor készül, s benne van az is, akinek készül.

Violet
Violet

Ha ez jó kombinációvá áll össze, akkor érzem, hogy tökéletes. És persze akkor, ha ízlik, mert az engem is boldoggá tesz. Boldogan pedig minden egyszerűbb – vallja Judit.

Szerelmesek napja
Szerelmesek napja

Judit egyébként „csokoládé őrült” és minőség mániás. Mindent imád, ami csokis, és a friss gyümölcs is kedvence. A csokoládé, a málna és a csili kombinációja azonban mindent visz. Ezt kedveli a leginkább – írta a Kisalföld.

Fehér Judit további tortakölteményeinek fotóit Facebook-oldalán ismerheted meg.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik