Életmód

Kincsnek tartja kedvenc gyümölcsét a fekete ribiszke királya

Szinte minden része felhasználható gyógyászati szempontból, levelét és gyümölcsét már az 1600-as évek elején alkalmazták anémiás betegeknél.

Vérnyomáscsökkentő, májtumorcsökkentő hatását Zágoni Elemér karcfalvi gyógyszerész kezdeményezésére vizsgálták. A nyugdíjas szakembert egyesek a fekete ribiszke királyának neveznek, hiszen egész életében e növény gyógyhatásait kutatta, és több készítmény előállításában vállalt szerepet – írta a Székelyhon.

A fekete ribiszkét nagyon sokan vizsgálták, mind a levelét, termését, mind a rügyét. A levél, a termés, a rügy is illóolajat tartalmaz, a levél és a termés flavonoid vegyületeket. Találhatók szerves savak benne, szénhidrátok, vitaminok. Utóbbiak közül ki kell emelnünk a B-vitaminokat, ugyanakkor magas a C-vitamin-tartalma – mondta a gyógyszerész.

Fontosabb hatóanyagok még az ásványi sók és a mikroelemek, kálium, foszfor, vas. 9 ezrelék vasat tartalmaz a fekete ribiszke gyümölcse, ezért a vérszegénység kezelésében vagy annak megelőzésében alkalmasnak mondható. Fontos a magnéziumtartalma, ugyanakkor meg kell említeni azokat a mikroelemeket (magnézium, cink és kobalt), amelyek a szervezet ellenálló képességének a fokozásában játszanak szerepet. A mag zsíros olajat tartalmaz, amely telítetlen zsírsavakban gazdag, a ma divatos Omega savak (Omega 3, Omega 6) találhatók benne.

Fotó: Wikimedia Commons
Fotó: Wikimedia Commons

Az érrendszeri megbetegedésekben nagyon jó hatása van, a gyenge helyi cirkuláció okozta vállizommerevségben a japánok mutatták ki pozitív hatását. Már a második világháborúban alkalmazták repülőpilótáknál. Éjszakai vezetés előtt fekete ribiszkét adtak nekik, azért, hogy a szemnek a sötétséghez való alkalmazkodását erősítsék. Szintén a japánok mutatták ki, hogy a szem simaizom kontrakcióját gátolja. Az érelmeszesedésre is pozitív hatással van. Antivirális, Candida-ellenes hatással is bír, és a szív-, illetve érrendszeri betegségek kezelésében szintén eredményes, az erekben csökkenti a meszesedést, biztosítja az ér normális működését.

A fekete ribiszkéből, tekintettel arra, hogy a gyümölcs amúgy is tartalmaz kilenc ezrelék vasat, arra gondoltam, hogy egy vasban gazdagított levet állítsak elő. Így született meg a Succus ribis ferrati, a vasas fekete ribiszkelé, amely alapanyagául szolgált két engedélyezett és gyártott, vashiányos vérszegénységben alkalmazott készítménynek” – emlékezett a gyógyszerész.

1966-67-ben a marosvásárhelyi egyetemen államvizsga-dolgozat, később doktori értekezés keretében foglalkoztak a fekete ribiszke levelével, és bizonyították vérnyomáscsökkentő hatását. Vérnyomáscsökkentőnek, gyógyszerkészítményre felhasználható a levele, ezért fontos tudni, hogy mikor kell begyűjteni. Vizsgálták virágzáskor, virágzás után és terméséréskor. Virágzáskor magas a festékanyag-tartalma, virágzás után ez csökken, terméséréskor majdnem eléri azt a szintet, ami virágzáskor volt.

Ne virágzáskor gyűjtsük, hogy a bokrot ne károsítsuk, hiszen terméséréskor is szinte olyan értékes – tanácsolta a szakember.

Címfotó: Wikimedia Commons

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik