Életmód

Kőművesként dolgozott, hogy kézműves csokikészítő lehessen

Csak a spaklit használja a régi szerszámok közül.

Sándor Szilveszter gyergyócsomafalvi fiatalember a bukaresti Hyperion Egyetem menedzsment szakán szerzett diplomát, de már tanulmányai közben folyamatosan saját vállalkozás alapításán törte a fejét, és ráérő idejében kőművesként dolgozott – írja a Székelyhon.

Angliában látott először csokoládé műhelyt

csoki4

A cégalapításhoz pénz kell, így a húszas éveiben járó Szilveszter a diplomaszerzés után nekivágott a nagyvilágnak. Angliába ment, hogy a kezdőtőkét megszerezze. Dolgozott kertészetben, raktárban, kőműveskedett és tájékozódott. Szemlélődései közben talált rá egy hangulatos csokoládé műhelyre, ahol a készítmények sokfélesége és íze egyaránt lenyűgözte. Ekkor döntött úgy, hogy ő bizony csokikészítő lesz, s ha majd célját eléri, a kőműves felszerelésekből csak a spaklit tartja meg, azzal egyengetve kézműves csokoládéit.

Franciaországban nyolc mesternél szerzett tapasztalatokat

Az addigra összegyűjtött pénz azonban nem volt elegendő egy műhely kialakításához, így hazatérése után újabb kalandra vállalkozott. Franciaországba ment, ahol építkezésen dobta a habarcsot, simította a maltert és rakta a téglát kőművesként, miközben nyolc kézműves csokoládé műhelyben figyelte a mestereket és a szakma fortélyait.

csoki2

Saját márkáka a Berri kézműves csokoládé

2014-ben elindította kézműves csokoládékészítő műhelyét, és a kezdeti próbálkozások után már elmondhatja, hogy 2016-ban révbe ért. Berri kézműves csokoládé műhelye egyre népszerűbb, tej-, ét- és fehér csokijai gyümölcsökkel vagy éppen mentával gazdagítva a szemnek is gyönyörű látványt nyújtanak.

Azt mondja, ma már tudna francia alapanyagból is dolgozni, de egyelőre megmarad a belgánál.

csoki1

A belga csokoládé egy mérce. Nem ők a legrégebbi csokigyártók, mert valójában a spanyolok kezdték el, de a csokik ízét a belgához méri mindenki – vallja Szilveszter.

Az erdélyi településen élő  fiatalember a csokiban látja a jövőt, ezért folyamatosan fejleszt. Jelenleg ő a saját főnöke és alkalmazottja, de egyelőre nem is kívánja bővíteni a csapatot. Azt szeretné, hogy külföldön dolgozó kőműves édesapja hazatérne, és együtt dolgozhatnának.

Fotók: Facenook/Sándor Szilveszter

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik