Életmód

Az Élet iskolájába keresnek tanulókat Mátranovákon

Mátranovákon, egy csodás völgyben található egy megálmodott világ, a Faluhely major.

Földi Ádám néprajzkutató és politológus és felesége Fütyü-Földi Klára régi elképzelése volt a major, illetve egy olyan élet kialakítása, amiben valóra válthatják az egészséges, szenvedésmentes és boldog életet. Korábbi cikkünkben már írtunk életükről, terveikről, most Ádám egy újabb, nem mindennapi álmáról, az iskola mentes iskolájáról beszél, amit  közös segítséggel szeretne elindítani.

Másképp képzeli el gyermekei oktatását

Olyan iskolát szeretnék, amelyben a gyermekeim szabadok maradhatnak. Szeretném, hogy úgy fejlődjenek, mint egy fa, ami megkap mindent abból a környezetből, ahová született. Senki nem mondta meg neki, hogy hová kell beilleszkednie, vagy hogy milyen rendszer szerint kellene növekednie. Csupán élt azzal a lehetőséggel, amit az élet, az Isten adott. Az oktatásnak ez kellene, hogy a célja legyen.

Mi az oktatás? Megmondjuk a gyermeknek, átadjuk vagy hagyjuk, hogy ő szerezze meg a saját tapasztalatai alapján a tudást?

Nem találtam meg azt az iskolarendszert, ami tartalmazza azokat a kereteket, lehetőségeket, amiket az élet magában rejt. Az alternatív oktatásban vannak nagyon jó utak, de a kérdés még mindig az, hogy az a tudás, amit átadnak, az tényleg úgy van-e? Ez a valóság, amiben élünk, biztos, hogy rajtunk kívül létezik? Úgy gondolom, hogy ez általam létezik, ez az én belső képem és ez határozza meg az én életem. Ez számomra a szabadság.

Az ősi kultúrák működési logikája ugyanaz, mint azok a legfrissebb  tudományos felismerések, amik napjainkban újszerűen hatnak. A tudást régen másként őrizték, és a gyerekek számára adták át elsőként táncok, mondókák, játékok, mesék formájában. Ezek olyan mély bölcsességeket tartalmaznak az élet működéséről, törvényszerűségéről, amik valódi tudást jelentettek. Ebben hiszek.

Hogyan képzeli el ezt a fajta oktatást?

Leghatékonyabb kiscsoportban működni, úgy gondolom 7 fővel. Magántanulóként erre ma már van lehetőség. Ebben a rendszerben a tudást együtt, kalandozva, játékosan szerezzük meg. Legyenek kérdések, felismerések és mélységek. Talán kevesen tudják, hogy mire gondolok, amikor azt mondom, hogy megismerhetjük egy-egy betű valós mélységét. Konkrét példával élve, ha azt mondjuk, hogy B betű, az csak egy B betű. Valóban? Akkor játszunk egy kicsit a szavakkal, az alábbi videón látható, hogyan képzelem.

Földi Ádám Facebook-oldalán tette közzé kérését

Kedves követőink! Egy újabb nagy kaland kezdődik életünkben, s talán mások életében is, kik hasonló cipőben járnak. Gyermekeink oktatásáról fog szólni az alábbi kis videó, amit most útjára eresztünk. Kérlek benneteket segítsetek abban, hogy nagy utat járhasson be, hogy egymásra találhassunk, kik efféleképpen nézünk a világra.

További információ az iskolakerülő oldalán.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik