Életmód

Örök emlék és valódi lélekbalzsam az Öreg néne őzikéje

Fazekas Anna által írt verses mese, az Öreg néne őzikéje méltó olvasmány a magyar költészet napja  alkalmából.

József Attila születésének napján, azaz április 11-én ünnepeljük a Költészet Napját. „Költő vagyok – mit érdekelne engem a költészet maga?“ – kezdte Ars poetica Németh Andornak c. versét, és akkor még nem tudhatta, hogy születésének napja később a költészet napjává, s egyben a magyar irodalom ünnepévé válik majd.

A Költészet Napját első alkalommal 1964. április 11-én tartották.

Fazekas Anna által írt, sokak kedvenc verses meséje is méltón reprezentálhatja az ünnepet. Az egyszerű, fülbemászó rímek kitörölhetetlenül emlékeinkbe vésődtek, és elkísérnek minket pici korunktól egészen addig, amíg majd egyszer, nagyszülőként mi magunk elmeséljük ezt a történetet az unokáinknak.

Első megjelenése után pontosan 60 évvel került ismét az Öreg néne őzikéje a Móra Könyvkiadó gondozásában az olvasók elé.

Öreg néne őzikéje

Mátraalján, falu szélén
lakik az én öreg néném,
melegszívű, dolgos, derék,
tőle tudom ezt a mesét.

Őzgidácska, sete-suta,
rátévedt az országútra,
megbotlott egy kidőlt fába,
eltörött a gida lába.

Panaszosan sír szegényke,
arra ballag öreg néne.
Ölbe veszi, megsajnálja,
hazaviszi kis házába.

Ápolgatja, dédelgeti,
friss szénával megeteti,
forrásvízzel megitatja,
mintha volna édesanyja.

Fotó: diafilm.osaarchivum.org

… Gyorsan gyógyul gida lába,
elmehetne az őzbálba,
vidám táncot ellejthetne,
de nincs hozzá való kedve.

Barna szeme bús-szomorún
csüng a távol hegykoszorún.
Reggel bíbor napsugarak
játszanak a felhők alatt.

Fotó: diafilm.osaarchivum.org

… Éjjel-nappal visszavágyik,
hol selyem fű, puha pázsit,
tarka mező száz virága
őztestvérkét hazavárja.

Ahol mókus ugrabugrál,
kopácsol a tarka harkály,
vígan szól a kakukk hangja,
bábot cipel szorgos hangya.

Várja patak, várja szellő,
kék ég alján futó felhő,
harmatgyöngyös harangvirág,
vadárvácskák, kékek, lilák.

Öreg néne megsiratja,
vissza – dehogy – mégse tartja,
ki-ki lakjék hazájában,
őz erdőben, ember házban.

Kapuig is elkíséri,
visszatipeg öreg néni,
és integet, amíg látja:
“Élj boldogul, őzgidácska!”

Fotó: diafilm.osaarchivum.org

… Nyár elröppen, levél sárgul,
lepereg a vén bükkfárul,
hó borul már házra, rétre,
egyedül él öreg néne.

Újra kihajt fű, fa, virág,
nem felejti a kisgidát,
fordul a föld egyszer-kétszer,
zörgetnek a kerítésen.

Kitekint az ablakrésen:
ki kopogtat vajon éjjel?
Hold ragyogja be a falut,
kitárja a kicsi kaput.

Ölelésre lendül karja:
kis gidácska meg az anyja
álldogál ott; beereszti,
szíve dobban, megismeri:

őzmama lett a kisgida,
az meg ott a gida fia.
Eltörött a mellső lába,
elhozta hát a kórházba,

… Mátraalji falu széle,
kapuban ül öreg néne,
nincs egyedül, mért is volna?
Ha fú, ha fagy, sok a dolga.

Körülötte gidák, őzek,
látogatni el-eljőnek,
télen-nyáron, évről évre,
fejük hajtják az ölébe.

Fotó: diafilm.osaarchivum.org

… Mátraalján, falu szélén
lakik az én öreg néném,
melegszívű, dolgos, derék
mese őrzi aranyszívét.

Gidára vár sós kenyérke,
kalácscipó aprónépre;
egyszer te is légy vendége,
itt a vége, fuss el véle!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik