Életmód

Mindent visz a pörgős szoknya és a rámás csizma a népviselet napján

Ezek a ruhák a mindennapokban is megállják a helyüket.

„Múltunk a jelenben, egy nap népviseletben” címmel Hrágyel Dóra pedagógus 2015-ben magánkezdeményezést indított a legnagyobb közösségi oldalon, miszerint április 24-e – a sok világnap között – legyen a népviselet napja.

Fotó: MTI – Molnár Edvárd

A felhívás lényege, hogy legyen egy nap a magyar és nemzetiségi népviseletek jegyében az óvodákban és iskolákban is, ahol megmutatják kultúránk ezen kiemelkedő értékét a világnak.

Fotó: MTI – Komka Péter

Annyi mindennek teremtünk hagyományt, miért ne lehetne a népviseletnek is egy napja? Legyünk büszkék értékeinkre! Mutassuk meg a világnak, hogy nemcsak táncházakban és előadásokon lehet ezekkel a ruhákkal találkozni, hanem a mindennapokban is megállják a helyüket – olvasható a felhívásban.

Fotó: MTI – Bruzák Noémi

A népviselet napjával új hagyományt hoztak létre, divatot teremtettek. Idén már harmadik alkalommal rendezik meg az ország több településén az április 24-i akciót, melynek lényege:

Válaszd ki népviseleted egy darabját – szoknya, mellény, blúz, ing vagy csak egy pántlika –, és vedd fel egy mai ruhával kombinálva. Így menjünk ki az utcára, iskolába, munkahelyre.

Fotó: MTI – Illyés Tibor

A szervezők szeretnék elérni, hogy a népviseletek segítségével egy napra fogjanak össze a magyarok a világ minden táján, és legyenek büszkék értékeinkre.

Fotó: MTI – Kovács Attila

Kiemelt kép: MTI – Komka Péter

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik