Életmód

„Évente egy nap szenteltessék a madarak és fák védelmében”

Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék

2017. 05. 10. 14:28

Az idézet Herman Ottó magyar tudóstól származik, aki természettudományos munkássága mellett a magyarság hagyományait és ősi műveltségét is kutatta.
Korábban a témában:

Hazánkban minden év május 10-e a „Madarak és Fák Napja”. Ez a nap több mint száz éve a természet és az élővilág védelmének napja Magyarországon. A „Madarak és Fák Napja” az egész természet ünnepe, amikor mi, emberek azt ünnepeljük, hogy testvérei vagyunk minden élőlénynek a Földön.

A madár szárnyas lény, a világon mindenütt elsősorban az éghez – az isteni szférához – tartozik, ezért az égi lélek szimbóluma.

Így van ez a magyar nép műveltségében is: a kereszténység előtti időkben a táltosok, sámánok lelke is madár képében szállt a túlvilágra megtudni a jövendőt, vagy megküzdeni a rosszindulatú szellemekkel. A honfoglaló magyarok totemállata (az Árpád nemzetség állatőse) a turulmadár (valószínűleg valamely sólyomfaj) volt. Az eredetmonda szerint a nemzetség ősanyját, Emesét turul termékenyítette meg. A madárlélek szimbólum jelentése jellemző a kereszténységben is, például a Szentlélek galamb képében jelent meg Jézus feje felett, mikor megkeresztelkedett.

Taiga Flycatcher Ficedula parva Male Birds of Thailand
Fotó: Thinkstock

A fa a legősibb, az egész világon elterjedt, egyetemes növényszimbólum.

A fa az örök fejlődés és megújulás, a termékenység; a kiszáradt fa az elmúlás jelképe. Vidéki mondókákban, magyar népmesékben is gyakorta találkozunk vele: égig érő fa, aranyalma fa.

Az életfa ágai az égi világba vezetnek, gyökerei az alvilágba nyúlnak; utat szimbolizál, amelyen a sámánok, táltosok, mesehősök az égbe vagy alvilágba juthatnak.

Nemcsak ezen a napon kell gondolnunk a madarakra és a fákra

A hétköznapokon is figyelnünk kell „hallgatag” és „énekes” társainkra. Nemcsak azért, mert a fák oxigént termelnek, port szűrnek meg, vagy a városokban a zajvédelemben is fontos szerepük van.

Nemcsak azért, mert a színes, gyönyörű madarak éneke, s a fák zöldje nyugtatja az embert. Azért is, mert ezeknek az élőlényeknek a sorsát egyre inkább befolyásolja a mindenen uralkodni vágyó ember, az év többi, háromszáz-egynéhány napján is.

Mit tudsz a fákról és a madarakról? – Totó

1. Melyik fenyő lombhullató?
1. erdei
2. fekete
X. vörös

2. Mi a gyurgyalag népies neve?
1. mátyásmadár
2. putypurutty
X. vakvarjú

3. Melyik madár állandó madarunk?
1. dolmányos varjú
2. fehér gólya
X. bölömbika

4. Melyik nem cserje az alábbiak közül?
1. fekete bodza
2. egybibés galagonya
X. akác

5. Melyik madár csempészi tojását más madarak fészkébe?
1. kakukk
2. veréb
X. csóka

6. Mi a kormorán másik neve?
1. házi tyúk
2. kárókatona
X. heringsirály

7. Melyik növénynek fogyasztjuk a termését?
1. közönséges dió
2. akác
X. nagylevelű hárs

8. Melyik nem gyógynövény?
1. farkaskutyatej
2. gyepűrózsa
X. nagylevelű hárs

9. Melyik madár él a vízparton?
1. dolmányos varjú
2. tőkésréce
X. szarka

10. Mit mutat az évgyűrű?
1. Hány méter magas a fa?
2. Hány éves a fa?
X. Mennyi ága van a fának?

11. Hány tojást rak a bölömbika?
1. 4–6
2. 1–2
X. 8–10

12. Mire jó a hársfatea?
1. Lyme-kór
2. meghűlés
X. agyhártyagyulladás

13. Melyik tölgy makk-kupacsa borzas?
1. kocsányos
2. kocsánytalan
X. cser

13+1. Melyik madár lát majdnem 360 fokos szögben?
1. erdei szalonka
2. fehér gólya
X. sárgarigó

Megoldás: X, 2, 1, X, 1, 2, 1, 1, 2, 2, 1, 2, X, 1

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.