Terjedelmes interjút közölt Ugron Istvánné Bánffy Máriával, az utolsó élő erdélyi nagyasszonnyal a noileg.ro portál. A 90. életévéhez közelítő hölgy – akinek élete valódi történelemkönyv – ma is olyan friss, hogy akár negyven évet is letagadhatna korából.
Az Ugron házaspár Erdélyből érkezett a második világháború idején Magyarországra. Bár a háború után a feleség visszamehetett volna Erdélybe, katona férje viszont nem, így itt maradtak. Férje, István 1997-ben elhunyt, az idős asszony Solymáron él.
A katolikus Marianumban tanultam Kolozsváron, ma ez a Babes-Bolyai Tudományegyetem épülete. Nyolc gimnáziumot végeztem, de a nyolcadikat nem fejeztem be, mert férjhez mentem – mondta a portálnak az utolsó élő erdélyi nagyasszony.
1944-ben érkeztek Magyarországra. Pápára, majd később Bakonybélbe költöztek. Összesen öt gyermekük született, s ahogy Marika néni viccesen szokta mondani: négy az első, majd az ötödik a második házasságukból.
A negyedik és az ötödik gyermek születése között a férjem 10 évig börtönben volt, hazaárulás, kémkedés és még egyéb koholt vádakkal – említette. – Abszolút koncepciós per volt, ahogy akkoriban csinálták, ha valaki útban volt.
A család azonban minden időben példás egységet alkotott és alkot. Manapság, ha családi ünnep van, akkor kilencvenketten jönnek össze, ez a teljes családi létszám.
Mivel pedig sokan vannak, egy-egy összejövetel megszervezése alapos logisztikát kíván, mert egyikük házában sem férnek el. Ugron Istvánné Bánffy Mária 2017 júliusában tölti be 90. életévét, ezért a szervezés már most megkezdődött.
Az Ugron család 2005-ben létrehozott egy alapítványt Székelyudvarhelyen, mellyel az erdélyi fiatalokat támogatják.
Férjem, István találta ki, hogy ha visszakapunk valamit Erdélyben, olyan sokan vagyunk rá, hogy nem érdemes szétaprózni, tegyük bele egy alapítványba. Én örültem ennek a gondolatnak, hiszen úgy nőttem fel, hogy normális volt például, hogy a családom eltartja a tanítót, hogy legyen a faluban, aki megtanítja a gyerekeket írni, olvasni. Most főleg Béla fiam intézi az ügyeket, de a családból többen besegítenek – mondta az asszony.
Oktatás
- Óvodák, iskolák, egyetemisták támogatása
- Egyéni és csoportos ösztöndíjak folyósítása
- Nevelő jellegű ifjúsági rendezvények támogatása: tanulmányi utak, zarándoklatok, ifjúsági táborok támogatása
- Fiatalok részvételének támogatása nemzetközi programokban
Karitatív tevékenység
- Fiatalok egy éves szolgálata önkéntesként európai valamint romániai szociális intézményekben az Ugron Alapítvány Romániai koordinációjában működő nemzetközi szociális önkéntes csereprogram által
- Együttműködés karitatív szervezetekkel
- Orvosi vizsgálatok támogatása, gyűjtések szervezése orvosi műtétek fedezésére
Kulturális tevékenység
- Kulturális örökség ápolása
- Kulturális közösségi alkalmak szervezése
- Történelmi, kulturális pályázatok meghirdetése: az abránfalvi (Hargita megye) Ugron család történelmi emlékének megőrzése, ápolása és történelmének felkutatása
Szervezés és adminisztráció
- Az európai önkéntes csereprogrammal kapcsolatos tevékenységek szervezése: képzések, pedagógiai kíséret, mentorálás, konferenciák, fogadóhelyek koordinálása, küldő szervezetekkel való együttműködés és ifjúsági programokban való részvétel, mint például európai tanulmányi utak és workshopok.
- Az alapítvány javainak adminisztrálása, vagyongazdálkodás
Ha Mária néni azt hallja, Erdély, mit érez? – hangzott el az interjú utolsó kérdése.
Honvágyat. Több mint hetven esztendeje, hogy Magyarországon élek, de nem lettem magyarországi. Tulajdonképpen nevelem magamat, hogy annak a korszaknak vége, ez egy másik világ, az nem jön vissza soha többé.
Sipos Betti interjúja teljes terjedelmében IDE KATTINTVA olvasható.
Fotók: Mihály László – noileg.ro
