Életmód

Gyűjtést szerveznek az édesanya nélkül maradt babának és apukájának

Nemes, szép élethez nem kellenek nagy cselekedetek, csupán tiszta szív és sok-sok szeretet.

A Körmend melletti Felsőberki lakosai egy közelmúltbeli családi tragédiát követően összefogtak. A Facebookon tették közzé felhívásukat, melyben a falu volt postásának, Sály Károlynak és újszülött kislányának, Majának kérnek anyagi segítséget.

A férfi 2017. május 6-án veszítette el párját, akkor, amikor az asszony életet adott gyönyörűséges kislányuknak. A tragédia megdöbbentette a falu lakóit, akik régóta tisztelik és szeretik Sály Károlyt. Helyi kezdeményezésre a település italboltjában elhelyezett, lezárt dobozba helyezve május 21-ig várják a pénzadományokat, majd azt „Felsőberki lakói nevében” megjegyzéssel az özvegy apuka bankszámlájára utalják el.

A tragédia hírére a szomszédos Harasztifalu és Nagykölked boltjában is megkezdték a gyűjtést. A két településen május 31-ig várják a pénzbeli adományokat, melyeket szintén az apuka számlájára utalnak el.

Le a kalappal Felsőberki, Harasztifalu és Nagykölked előtt!  A településeken élők kezdeményezése erősíti a mondás igazát:

Nemes, szép élethez nem kellenek nagy cselekedetek, csupán tiszta szív és sok-sok szeretet.

Ha bárki segíteni szeretne Maján és Károlyon, az alábbi számlaszámon megteheti:

OTP 11773470-00515212-00000000 (Sály Károly )

Az Apukának innen is erőt, gyermekéhez boldogságot és mindkettőjüknek jó egészséget kívánunk.

Címlapfotó/facebook

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik