Életmód

Mindenkinek joga van a boldogsághoz

Magyar fotós felemelő, megindító és emberi missziója Írországban.

Oravecz Géza Nyíregyházán született, fiatal korát Salgótarjánban töltötte. A nógrádi megyeszékhelyen járt középiskolába, majd 1997-ben szinte tiniként vágott neki a nagyvilágnak. Élt és dolgozott Németországban és Spanyolországban, mígnem Írországban kötött ki. Itt 2011 óta fotográfus és személyi edző.

Oravecz Géza régi vágya volt, hogy támogatókat keresve a „mindennapok valós embereivé” alakíttat át hajléktalanokat, és fotóival megörökíti, hogy az élet sodrásában nehéz sorba jutott embertársaink megérdemlik a törődést és a figyelmet, ezáltal pedig egyszer visszajuthatnak az élet normális kerékvágásába.

A fotográfus vágya idén teljesült. A Daily Trend arról írt, hogy a „Beatiful Day in Dublin „ (Egy szép nap Dublinban) projektjéhez sikerült megnyernie Barry Ceasart, a Westend Barbers tulajdonosát, valamint szépítészeti szakembereket, akik a külsejük átalakítását vállaló hajléktalanokat olyan dimenzióba röpítették a hétköznapok szürke valóságából, ahol már nagyon régen, vagy tán sosem jártak.

Májusban három hajléktalanból „varázsoltak” sármos férfiakat.

Egyikük ilyen volt és ilyen lett:

Hármasban pedig az átalakulás végeredményét így örökítette meg a fotós:

Géza és Barry júniusban már a második szép napot szervezték meg Dublinban, ahol ezúttal Sulyok Ildikó és csapata a 3 éve hajléktalan Natasha Clailt és a már 18 éve az utcán élő Charlie I’Connort hozta vissza a mindennapokba.

Ilyenek voltak és ilyenek lettek:

A fotós és a vállalkozó tovább folytatják missziójukat, mert ahogy szlogenjük hirdeti:

Mindenkinek joga van a boldogsághoz.

Akcióikkal minden jóérzésű ember figyelmét szeretnék felhívni a hajléktalanok támogatására. Ugyan a projektben résztvevőknek a számukra is gyönyörű átváltoztatás után visszamentek az utcára, ám Géza és Barry remélik, hogy összefogással minden hajléktalan sorsa jobbra fordulhat.

Ha többet szeretne megtudni a projektről, érdemes bepillantani Oravecz Géza fotográfus Facebook-oldalára.

Fotók: Facebook/Oravecz Géza

"A boldogsághoz elég az éppen elég"
Mike Basich snowboardosként évi 45 millió forintnak megfelelő összeget keresett és egy 380 négyzetméteres házban élt. Aztán életmódot váltott.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik