Életmód

Bezárják a falu egyetlen boltját Bakonybánkon

A helyiek még reménykednek abban, hogy nem tesznek lakatot az üzletre.

A tervek szerint a nyár végén bezárják Bakonybánk egyetlen kisboltját – írta a kemma.hu.

A Bakony keleti lábánál, Bakonyalja és a Kisalföld határán fekvő településen az évek óta lakatlanul álló Stróbl-kastély jobb szárnyában működő vegyesboltot zárják be. A döntésről az üzletet működtető kereskedelmi cég illetékese tájékoztatta a polgármestert.

Kovács Kálmán, a falu első embere a lapnak elmondta:

nem csak ő, hanem minden helyi lakos sajnálja az elhatározást, ugyanis a faluban nincs másik olyan üzlet, ahol élelmiszert is lehetne vásárolni.

A polgármester szerint a bolt bezárása főleg az idős lakókat érinti majd hátrányosan. Azok az idős emberek kerülnek így hátrányba, akik egyedül élnek, és nincs olyan hozzátartozójuk a közelben, aki elintézné nekik a vásárlást a szomszédos települések valamelyikén.

Fotó: kastelyok.com

Bakonybánk vezetői bíznak abban, hogy a tulajdonos átértékeli a helyzetet, s nem zárja be augusztus 31-én az élelmiszerboltot.

Kiemelt képünk illusztráció – Fotó: upstater.com

Olvasói sztorik