Életmód

Egerben nyaralhatnak Böjte atya szovátai gyermekei

Húsz gyermek pihenhet családoknál.

Az Egriek a gyermekekért (EGY) közösség célja Böjte Csaba otthonainak – kiemelve a szovátai házat – támogatása. A szerveződés szeretné az otthonokban élő gyerekeket évről-évre Egerben nyaraltatni, illetve  a gyermekek tanulmányaiban segíteni. A nyaraltatás tavaly első alakalommal történt meg.

Titkos doppingszeréről mesélt a szerzetes
Ebbe a kalandba mindenki dobja be magát.

Egri családok vagy gyermektelen fiatal párok jelentkezését várják idén is, akik szívesen fogadnának be szovátai gyermekeket otthonukba augusztus­ 16-tól 21-ig. A programokról az Egriek a Gyermekekért közösség (EGY) gondoskodik. Az EGY adományokat is szívesen fogad. Az összegyűjtött pénzből szeretnék 20 gyermek egri táborozásának utazási költségeit, programjait, étkezéseiket biztosítani 5 napon keresztül. A fennmaradó összeget tanulmányaikra, tankönyvekre, tanulási segédanyagokra, sport eszközökre fordítják.

Fotó: MTI – Czeglédi Zsolt

Az EGY munkáját az Opál Tehetséggondozó Alapítvány segíti, támogatásaikat rajtuk keresztül juttathatják el az Egri Gyermektábor megvalósulásához.

A közösség 100 ezer forint összegyűjtését célozta meg, ehhez kérik a támogatásokat.

Kiemelt kép: MTI – Veres Nándor

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik