Életmód

Ne etessük a közelünkbe merészkedő gólyafiókákat!

A madarak életébe kerülhet a megfontolatlan emberi gondoskodás.

Kirepültek fészkeikből a gólyafiókák, és készülnek életük első hosszú kalandjára, az afrikai útra. A tapasztalatlan madarak ilyenkor bátran az emberek közelébe férkőznek, sokan pedig etetik is őket.

A Mályi Madármentő Állomás Facebook-oldalán tette közzé felhívását, melyben a frissen kirepült kis gólyák etetésének veszélyeire figyelmeztetnek.

Értesítést kaptunk, miszerint Szeghalomban a frissen kirepült gólyafiókákat a lakók etetik – írták. – A fiatal madaraknak a bejelenő elmondása szerint úton-útfélen adnak eledelt, így ezek a fiókák folyamatosan imprintálódnak. Ez azt jelenti, hogy a fiókák korábbi tapasztalat híján az őket körbevevő ingereket félelem és egyéb érzelmi megnyilvánulások nélkül megtanulják, és az emberben a segítő, etető társat látják.

A bejelentő azt is elmondta, hogy a fiókák már annyira szelídek, hogy odamennek az emberekhez és ételt kéregetnek. Nem félnek a gépjárművektől, az egyiket a napokban majdnem elgázolták.

Bármennyire is aranyosnak tűnik egy kéregető fióka, a legrosszabb amit tehetünk, hogy etetjük, mert mindaddig a területen marad, amíg kap élelmet – olvasható a felhívásban.

Ha vonulásuk során netán el is érik majd Afrikát, az ilyen szelíd madarakat fogják elsőnek levadászni vagy megenni. Mivel nekik minden új, azt hiszik, hogy ez a természetes folyamat az életükben. Még elszomorítóbb, hogy vízbe áztatott kenyérrel és egyéb eledelekkel is etetik a fiókákat. Ezek az eledelek komoly betegségeket okozhatnak a fejlődésben lévő szervezet számára.

A madármentők a Körös-Maros Nemzeti Parkkal is felvették a kapcsolatot. A nemzeti park is kiemelten kéri, hogy senki ne etesse a fiatal madarakat, és ha ilyet lát, hívja fel a figyelmet a veszélyekre, mert különben a fotón látható borzasztó esetek várhatnak Afrikában az itthon emberek által etetett gólyákra.

Fotó: greenprophet.com

Kiemelt kép: Facebook/Mályi Madármentő Állomás

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik