Életmód

Bivalytartó gazdaként is helytáll a székelyföldi lelkipásztor

Bivalytartó gazdaként is helytáll a székelyföldi lelkipásztor

Feleségével együtt a gazdálkodásban találtak fantáziát.

A Szatmárnémetiből származó Fülöp Szabolcs református lelkipásztor feleségével, a békéscsabai, rajztanár végzettségű Annával 2002-ben került az erdélyi Székelydályára. A ma már 4 gyermekes családapa Székelyföldre költözésük előtt két évig a Bihar megyei Poklosteleken szolgált, majd segédlelkész volt Nagyváradon, s dolgozott a Királyhágó-melléki Egyházkerület püspökségén is.

Fotó: MTI – Veres Nándor

A székelydályai kis gyülekezet mára már nem tudná eltartani a lelkészt, ezért gazdálkodik. A lelkipásztor és neje is a gazdálkodásban találták meg azt a tevékenységet, ami értelmiségiként a helyi lehetőségek mind jobb kiaknázására ösztönözte őket. A szépen gyarapodó gazdaságban bivalyokat tartanak, tejükből pedig változatos ízvilágú finom sajtokat és joghurtokat készítenek.

Fotó: MTI – Veres Nándor

Fülöp Szabolcs az egyház tulajdonában lévő földek után kapott területalapú támogatásokból akarja a helyi templomot felújítani. Ahogy a hívők fogalmaznak:

a bivalytartó lelkipásztor családjával együtt meglehet immár örökre – a szószéken kívül is csendes helytállást hirdető – székelydályai gazdaember marad.

Fotó: MTI – Veres Nándor
Fotó: MTI – Veres Nándor
Fotó: MTI – Veres Nándor
Fotó: MTI – Veres Nándor
Fotó: MTI – Veres Nándor
Fotó: MTI – Veres Nándor
Fotó: MTI – Veres Nándor
Fotó: MTI – Veres Nándor

Kiemelt kép: MTI – Veres Nándor

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik