Életmód

5 darab kétméteres harcsát fogott egy hónap alatt

Kikapcsolódásként elmegy kardhalazni az Indiai-óceánra.

A tatabányai Varga Vilmos neve akkor járta be a nemzetközi sajtót, amikor 2016 nyarán pergető módszerrel kifogta a világ legnagyobb harcsáját. No, persze nem akkor kezdte a horgászatot: fiatal kora óta ez a hobbija és a szerelme, a világ szinte minden szegletében kipróbálta már horgászszerencséjét. Azt se feledjük, hogy Vilmos 10 éve a Magyar Horgász című lap szakírója.

Az immár négy éve Franciaország Provence tartományának Camargue régiójában a Catfish Camp Camargue nevű, saját horgásztáborát vezető 49 éves sportember túravezetőként segíti az Európa szinte minden országából táborába érkezőket a Rhône folyón, vagy annak mellékágában, a Petit Rhône-on a nagy fogások elérésében.

Varga Vilmos az elmúlt hónapban egészen fantasztikus teljesítményt mondhatott magáénak.

A egyméteres halak mellett öt darab kétméteres harcsát akasztott meg. A sporthorgászt telefonon értük utol Franciaországban.

Méretes példányok voltak mind – mondta Varga Vilmos. – Növekvő sorrendben 203, 205, 210, 220 és 225 centis harcsák jelentették szeptemberben a 2 méteresnél nagyobb példányokat.

Mennyi időt horgászott ezekért a zsákmányokért?

Nem számoltam. Annyi biztos, hogy szeptemberben minden nap 2-3 órát horgásztam, s persze az 5 harcsa mellett még sok halat fogtam.

A harcsa vadászok között Ön pergetéses módszerrel, azaz műcsalival fogja a halakat, míg a többség csalinak élő halat használ.

Van egy saját műcsali-kreációm, ezt szeretik a harcsák. Ilyennel fogtam 2016-ban a 270 centiméter hosszú halat, mely akkor a világ negyedik legnagyobb kifogott harcsájának számított, de abban világelső lettem, hogy ez volt a legnagyobb harcsa, amelyet pergetéssel fogtak ki.

Egy esztendő alatt mennyi időt tölt a vízen vagy a vízparton.

A horgászat szezonális, de itt Franciaországban 8 hónapot biztosan. Aztán olykor közbeiktatok speciális “időtöltést” is. Most például az Indiai-óceánon elterülő Andanám-szigetekre készülök, ahol kardhalakra horgászok majd.

Milyen gyakran jár Magyarországra?

Tatabányai vagyok, oda kötnek a gyökereim, s ha van szabadidőm, minden alkalommal hazamegyek.

A fotókat Varga Vilmos bocsátotta szerkesztőségünk rendelkezésére.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik