Életmód

Összefognak a termelők és a vásárlók Pécsen

Összefognának a gazdálkodók és a vásárlók, így a kereskedelmi láncokat kikerülve, a termelőtől lehet majd beszerezni a friss árut.

Több vidéki városhoz hasonlóan Pécsett is civil kezdeményezés szerveződött azért, hogy a helyi kistermelőket és a helyi vásárlókat összehozzák, és egy bevásárló közösséget alapítsanak, írta a Bama. A gazdálkodók és a vásárlók egy internetes felületen tudnak majd kapcsolatba lépni egymással. Egy webshophoz hasonlóan az oldalon megjelenik, hogy egy adott termelőnek milyen terméke van, és abból mennyi áll rendelkezésre, a vásárlók pedig megjelölhetik, mit szeretnének vásárolni.

Évkerék Ökotanya: a fenntartható életet választotta a mérnök-házaspár
Az állatok és a föld iránti felelősség sok mindent átformál, így a testet és lelket is egyaránt.

Ezen a felületen mindent megtudhatunk az áruról, így például azt, hogy honnan származik, permetezték-e, vagy éppen ellenkezőleg, vegyszermentesen termelték. Ha leadták a rendeléseket, a termelők azt egy pécsi átvevőpontra szállítják, ahová mindenkinek el kell mennie a maga „kosaráért”.

A bevásárló közösség képes lehet fellendíteni a helyi gazdaságot. A vásárlók azért járnak jól, mert megbízható forrásból szerezhetik be a zöldségeket, gyümölcsöket, de a gazdálkodók is biztonságban érezhetik magukat, hiszen van egy konkrét vásárlói kör, amely érdeklődik áruik iránt.

Jelenleg az igények felmérése zajlik, mind termelői, mind vásárlói oldalról. A kezdeményezést elindító civilek egyesületet is szeretnének létrehozni majd a közösség koordinálására.

Kiemelt fotó: Pixabay

36 családot lát el biozöldségekkel és házi receptekkel a pusztaszeri ökotanya
Fél hektáron nagyjából 40-50 féle konyhakerti zöldségeket termelnek.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik