Kertünk-Portánk

Fantasztikus látvánnyal ajándékoznak a kavicsból készült kerti sétányok

Egy szép kertet nem feltétlen a mérete határozza meg, hanem inkább a hangulata.

A tervezésnél sok szempontot kell figyelembe venni. Alapvetően fontos a kert nagysága, tájolása és ennek megfelelően a kedvenc növényeink kiválasztása. Ha mindezeken túl vagyunk, akkor még korántsem dőlhetünk hátra, mert a kert hangulatának fontos része a kerti sétány illetve a kerti bútorok és kiegészítők stílusa.

Számos anyagból választhatunk, ha kerti utat szeretnénk kialakítani, ezeket előnyeit-hátrányait mérlegelve döntsünk a megfelelő mellett.

Fotó: themosaicman
Fotó: themosaicman

Folyamatos és nem túl széles kerti útburkolatot kavicsból is készíthetünk

  • Az ilyen utak nyomvonalát is ki kell előzetesen jelölni, majd az útrézsűt ásóval 25 cm mélyen vágjuk be. Ezt követően lapátoljuk ki az úttükröt.
  • Az úttükör felszínének elegyengetése és tömörítése után töltsük fel kb. 10 cm vastag és tömörített sóderrel. Ez lesz a drénréteg, amire 10 cm vastagságban terítsünk ágyazó betonhabarcsot.
  • Felületének elsimítása és a kellő lejtés megadása után szórjunk rá mosott és osztályozott, nagy szemű kavicsokat.
  • A vékony réteg felületét lapolófával és vízmérték segítségével egyenletesen nyomkodjuk az ágyazócementbe.
  • A kavicsok közötti hézagokat híg cementes lével öntsük ki.
  • Másnap a teljes felületet, de főleg a kavicsokat meg a fugákat huzalkefével dörzsöljük át, majd enyhe vízsugárral mossuk le.
  • A kavicsok felületét akár többször is átkefélhetjük, hogy letisztítsuk a cementes fátyoltól.
  • Az utat hagyjuk legalább 10 napig kötni, közben mértékkel locsolgassuk.

Kellő előkészítéssel és türelemmel az eltérő színű és nagyság szerint szétválogatott kavicsokból akár motívumokkal díszített pihenőtereket is ki lehet alakítani, amelyekhez akár eltérő kőburkolatból lefedett utak csatlakozhatnak.

Fotó: japanise garden
Fotó: japanise garden
Fotó: Judy White
Fotó: Judy White
Fotó: jeffreygardens
Fotó: jeffreygardens
Fotó: jeffreygardens
Fotó: jeffreygardens
Fotó: homedesign
Fotó: homedesign
Fotó: getDynamicImage
Fotó: getDynamicImage

 

Galéria

És így készül

3d1ad4276d94ecfb2fa071afcbfeee12

Ha már benne vagyunk a szépítésbe, akkor a zsaluköves kerti padban is gondolkodhatunk.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik