Kertünk-Portánk

Készítsünk madárstrandot, és gyönyörködjünk vendégeink szépségében

Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék

2017. 06. 27. 07:48

Ha madárstrandot létesítünk kertünkben, akkor reggeltől estig gyönyörködhetünk jelenlétükben.
Korábban a témában:

Beköszöntött az igazi nyár. A nap pirkadattól alkonyatig szórja perzselő sugarait, az olykor rezzenéstelen kék égen, és csak egy-egy kósza felhőpamacs ad némi árnyékot. Kertünkben és a természet szerteágazó ösvényein frissítő eső után vágyakoznak a növények, az állatok pedig várják a pillanatot, hogy az erdei utak kisebb-nagyobb vájatai újra éltető vízzel teljenek meg, mely pocsolyákban szomjukat tudnák oltani.

Ez a kánikulai időjárás nemcsak minket, embereket tesz próbatétel elé, hanem a természet lakóit is, akinek sokkal nehezebb ezt az időszakot átvészelniük. Egy picit gondoljunk csak bele, milyen nagy kihívást jelentene számunkra, ha nap, mint nap több kilométert kellene megtennünk azért, hogy friss vízhez jussunk. Pedig a természetben élő állatoknak ez a sorsa, de egy kis odafigyeléssel bárki megkönnyítheti életüket, és segíthet rajtuk. Ami nekünk egy kis apróság, nekik, az életben maradást jelentheti.

Kertjeink leggyakoribb vendégei a madarak, akinek kedves jelenlétében az év minden egyes napján gyönyörködhetünk. Kora tavasztól nyár közepéig csengő énekükkel varázsolják szebbé napjainkat, és mindemellett még szorgos kertészek is, hiszen számos élősködőtől szabadítják meg féltet kis növényeinket. Segítsük az életüket, és háláljuk meg nekik az a sok kedves percet, amit nekünk ajándékoznak.

Az egyik legfontosabb madárvédelmi tevékenység a madáritatók kihelyezése

Az itatókat évszaktól és időjárástól függetlenül, egész évben üzemeltethetünk. Az ilyen kis madárstrandokat nem csak szomjúságuk oltására használják, hanem időről-időre frissítő fürdőt is vesznek benne. A meleg, kánikulai napokon a friss vízzel feltöltött itatók akár kilométerekről is kertünkbe vonzzák a madarakat, és ha egyszer tiszteletüket tették nálunk, biztosak lehetünk benne, hogy rendszeres vendégeink lesznek.

Mit kell tudni az itatók kihelyezésekor?

  • A megfelelő mélysége körülbelül 5-8 centiméter legyen, melyben a kisebb testű madarak is biztonságosan fürödhetnek. Ha ennél mélyebb a vízszint, akkor a cinegefélék, a csuszkák, és mindegyik más, apró testű madár élete veszélybe kerülhet, hiszen könnyen elmerülhetnek benne.
  • Szélességének a 30-50 centiméteres átmérő a legideálisabb, mert ezekben, a nagyobb testű fajok, úgy, mint a fekete az énekes rigók, a balkáni gerlék vagy akár a szajkók is kényelmesen elférnek.
  • Az itató külalakjának, formájának csak a képzeletünk szabhat határt, persze azon túl, hogy első és legfontosabb a biztonság. A kínálat bőséges, mindenki kedve szerint válogathat, de egy egyszerű, a fent említett méreteknek megfelelő műanyag virágalátétet is ugyanolyan lelkesen birtokba vesznek, mint bármely más, az igényeiket kielégítő vízzel töltött, akár kerti díszként is szolgáló itatókat.

  • Ha eldöntöttük és kiválasztottuk a számunkra és a tollas vendégeink számára legmegfelelőbb itatót, ki kell választanunk a helyet, melynél ugyancsak több szempontot kell figyelembe vennünk. Az első és legfontosabb, hogy ne helyezzük tűző napra, válaszunk a kertünknek olyan részét, ahol árnyékot adó fák és bokrok védik őket a perzselő sugaraktól.
  • Közvetlenül fa vagy bokor alá ne tegyük, mert a madaraknak fontos, hogy a fürdés és az ivás közben szemmel tudják tartani a környezetüket. Hiszen a bokrok sűrűjébe ügyesen el tud bújni egy rájuk leselkedő ragadozó, akinek a vizes tollú, nehezen repülő madár könnyű prédát jelenthet.
  • Miután a madarak végeztek a fürdőzéssel, víztől elnehezült tollakkal, az itató közelében álló bokrok vagy fák ágai közé fognak repülni, ahol szárítkoznak, tollaikat rendezgetik, hogy felfrissülten és ápolt tollakkal folytassák tovább a napjukat.

  • Nekünk mindezek után már csak annyi teendőnk van, hogy odafigyeljünk a víz minőségére és az itató tisztaságára. Általában naponta egyszer, de kánikulai időszakban akár naponta kétszer cseréjünk benne vizet, vagy ha a melegben elpárolgott pótoljuk vissza.
  • Hetente legalább egyszer pedig távolítsuk el a falán megtapadt algát, és mossuk tisztára, hogy mindig csillogó, friss víz várja vendégeinket.

Ha ilyen kis madárstrandot üzemeltetünk a kertünkben, biztosak lehetünk benne, hogy minden nap rengeteg élményben és kedves pillanatban lesz részünk, hiszen kora hajnaltól egészen szürkületig gyönyörködhetünk a madarak kedves jelenlétében. Ha pedig még a szerencse is mellénk szegődik, akkor akár más állatokat is a kertünkbe csábíthatunk, akiknek ugyanolyan fontos, hogy nap, mint nap friss vízhez jussanak.

Szerző és fotók: Miskolczi Tímea Panny

Ha ma még nem mosolyogtál, akkor nézd meg az erdei szalonka táncát
Az erdei szalonka – erdei sneff, sneff – Magyarországon a közismert és közkedvelt madarak közé tartozik, amely azonban szalonka létére legritkább a sík vidéken s inkább a magasabb hegyvidék lakója.
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.