Kertünk-Portánk

Fehér oázist rejt a felújított istálló

Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék

2017. 09. 11. 09:20

Korábban a témában:

Gun Nowak aligha hitte volna nyolc évvel ezelőtt, hogy egy farmra költözik. A kozmetikumokkal foglalkozó FACE Stockholm tulajdonosa hosszú ideig az Amerikai Egyesült Államok és Svédország között ingázott.

A hölgy szülőhazájában, Svédországban egy vidéki házban élt, az USA-ban pedig New Yorkban telepedett le. Egy darabig jól is érezte így magát, ám amikor lány és üzlettársa, Martina vidékre költözött, ő is vásárolt egy ingatlant a közelben Amerikában.

Egyéb teendői miatt az első két évben csak nagyon keveset törődött a házával, amit diákoknak adott ki. Aztán egy napon megszólalt a szíve.

Azt gondoltam: ezek az én orgonáim, az én földem, az én házam, az én kilátásom. És gyönyörű!

– mesélte.

Kedvesen megkérte az albérlőit, hogy keressenek más otthont maguknak, a következő években pedig csodálatos átalakítást vitt véghez a több százéves telken. A káoszból egy csapásra békesség lett.

A legnagyobb projekt pedig az istálló renoválása volt. Mint Gun fogalmazott, az épület szinte romokban hevert, de az elejétől kezdve tiszta elképzelése volt, hogy mit szeretne látni: egy kétszintes vendégházat.

A külső

Miután a nyílászárókat kicserélték, az eredetileg piros istállót szürkére festették. Gun azért választotta a semleges színt, mert a fénytől függően ibolya, rózsaszín és zöld árnyalatokban is pompázhat.

Nappali

A hatalmas ablakoknak köszönhetően egyébként is fényes szobát a fehér bútorok teszik még letisztultabbá, nyugodtabbá.

Konyha

Fotó: Country Living

A minél kevesebb, annál esztétikusabb mottót figyelembe véve a hölgy egy skandináv ihletésű konyhát álmodott meg, és egy márványbevonatú antik asztallal fűszerezte. Nagy hangsúlyt fektetett eredeti svéd kerámiagyűjteményének is.

Étkező

Svédországban sok széket csupán dísznek használnak. A nagymamám mindig azt mondta, nem ülhetsz mindig mindenen a házadban. De itt minden vendégnek megteremtettem a lehetőséget, hogy bármin helyet foglaljon

– mondta.

Hálószoba

Amikor a bútorokról van szó, Gun nem tud elrugaszkodni svéd gyökereitől, ami elég jól visszatükröződik a hálószobában.

Fürdőszoba

A kerámiakád és a fehér függöny adja az alapvetően átlagos fürdőszoba pikantériáját.

Foto:
200 éves vályogházat varázsolt újjá egy körmendi gyermekorvos
Igyekezett mindent az eredeti állapotában megtartani.

(Country Living)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Szentendre, 2017. szeptember 26.
Symba, a hétéves belga juhász gazdájával gyakorol Szentendrén, a Pap-szigeten 2017. szeptember 26-án. Symbát a világ 5 legjobb mentõkutyája között tartják számon, és Magyarországon õ az egyetlen, aki mind a két szakterületen, romok között és erdõs terepen is megtalálja az eltûnt személyeket, teljesíti a mestervizsga követelményeit.
MTI Fotó: Cseke Csilla
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.