Kertünk-Portánk

Új életet leheltek álmaik házába a Kiskunságban

Remek dolog, mikor egy ház elvarázsolja a leendő tulajdonosait, s azok kezei nyomán az épület új életet kap.

Vannak, akik egy adott településen keresnek házat, mások tájegységet néznek, és a látványba szeretnek bele. Akad, aki  meglát egy épületet, és beleszeret, és olyan párról is írtunk már, akik az ablakból látták minden nap álmaik házát, ami egyszercsak kiürült, és ők megvásárolhatták.

Ilyen történet, olyan történet is akad. A legjobb esetben a ház elvarázsolja a leendő tulajdonosait, s azok serény kezei nyomán az épület új életet kap.

Pontosan így történt Felföldi László és párja, Kitti esetében is, akik Kiskunmajsa külterületén, Kígyóspusztán találták meg álmaik házát.

Fotó: Felföldi László

Párommal házat kerestünk, mikor rábukkantunk az öreg épületre 2016. októberében. Megláttuk, és azonnal eldőlt, hogy belevágunk a felújításba. 2018. márciusában költöztünk be. A beköltözésig hónapról hónapra haladtunk, mindig csak a havi fizetésünkből. Amihez nem kellett szakember, azt a két kezünkkel csináltuk ketten vagy a barátok, a család segítségével

–  mondta el László.

Galéria
Fotó: Felföldi László

Munka akadt elég. A tetőfelújításnál például 1600 db cserepet tisztítottak meg egyesével, lebontották a ház mennyezetét, hogy fából újra építhessék, festettek, lamináltak, konyhapultot építettek.

Egy építkezés, házfelújítás soha nem egyszerű feladat, szinte szó szerint vért és verítéket kíván, mégis akadtak közben vicces pillanatok, kalandok, amikre mosolyogva emlékszünk vissza. Nálunk ilyen örök emlék marad, hogy kerítés építés közben a kutyánk többször is elment világot látni. Túl messzire nem merészkedett, de mindig megtaláltuk a helyi templomban. A nyulak is többször szerteszét szaladtak, napi szinten kergettük őket. Olyan eset is történt, mikor egy este a párom mosogatott és az ablakon a szomszéd telek tulajdonosának szamara nézett vele szembe, aki épp bekukucskált

– emlékezett a háztulajdonos.

Galéria
Fotó: Felföldi László

Természetesen egy családi háznál a munkáknak soha nincs vége, Lászlónak és Kittinek is vannak még ötleteik. Az udvarban lévő másik házikó felújításába vágnak most bele.

A tervek megvannak, a kivitelezésről pedig ugyanúgy együtt döntenek majd, ahogy eddig is tették.

Galéria
Fotó: Felföldi László

Kiemelt kép: Felföldi László

Dózerolás helyett csodát tettek a romos, öreg házzal
Ha valaki igazán kitartó, nincsen lehetetlen.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik