Mozaik

A nők napja után a férfiak napja is hivatalos ünnep lett Romániában

Kevesen tudják: a férfiak napját a világ 60 országában megünneplik november 19-én.

Hivatalosan is megünneplik Romániában november 19-én a férfiak napját, valamint március 8-án a nők napját. Az erre vonatkozó törvényt végérvényesen elfogadta a képviselőház – írta a kronika.ro.

A honatyák érvelése szerint a két ünnep hivatalos megtartásával lehetőség nyílik a nemek közti kapcsolatok javítására, ugyanakkor a pozitív férfimodellt szeretnék népszerűsíteni. A törvényt 204-en támogatták, 16 képviselő ellene szavazott, 63-an pedig tartózkodtak, így már csak Klaus Johannis államfőnek kell kihirdetnie.

férfinap1

A napot először Trinidad és Tobagóban tartották meg 1999-ben az ENSZ kezdeményezésére, ehhez később számos szervezet csatlakozott az Egyesült Államokból, Európából, Ázsiából, Afrikából és Ausztráliából is. Magyarországon 2009-től szerveznek a nemzetközi férfinaphoz köthető rendezvényeket.

A romániai kezdeményezők indoklása szerint a férfiak nemzetközi napja megtartásának célja, hogy ne csak a filmsztárok és híres sportolók kerüljenek a figyelem középpontjába, hanem a hétköznapi emberek is, akik szerény, becsületes életet élnek.

Olvasói sztorik