Mozaik

Íme a Magyarország tortája 2016 verseny három döntőse

Megválasztották az év fagylaltját is, a torták legjobbját júliusban jelentik be.

A szegedi Virág Cukrászdában rendezték meg az Év fagylaltja országos versenyt és a Magyarország tortája 2016 verseny középdöntőjét.

Az Év fagylaltja verseny – melynek idei kötelező íze a meggy – vándorserlegét a szabadon választott kategória győztese, Hiczkó Henrietta, a budapesti Nándori Cukrászdából Vezúv kreációjával nyerte el.

Fagyis nívódíj

A Kézműves Fagylalt Nívódíj – melynek lényege, hogy a versenyző által készített fagylalt a kötelező és a szabadon választott íz kategóriában az első öt helyezettben benne legyen – győztese Tóth Norbert, a dunaföldvári Tóth cukrászda mestere lett. A cukrász a tokaji meggyel vitte el a pálmát, míg a szabadon választott kategóriában málnás vaníliás csokiságával bronzérmet kapott.

fagyinap2

A 2016. év közönségdíjasa Csuta Zsolt lett Csákvárról, parmezános körtés joghurttal, míg a „mentes” kategóriában – cukormentes eperrel – Hiczkó Henrietta bizonyult a legjobbnak.

Júliusban hirdetnek győztest a torták versenyében

Mint korábban megírtuk, tíz torta került a Magyarország tortája 2016 verseny második körébe, a júniusi középdöntőbe. Szegeden ezúttal kiválasztották azt a három legjobbat, amelyek közül júliusban hirdetik ki 2016 országtortáját, és azt augusztus 20-i nemzeti ünnepünkön kóstolhatunk meg az ország több cukrászdájában.

A Magyarország tortája 2016 verseny döntősei

Zuzorka – Szó Gellért (G&D Kézműves Cukrászat, Salgótarján)

tortazuzorka

Valami jó kis frissítő, tavaszi tortát szerettem volna összehozni. Előtérbe helyeztem a tejszín és a mascarpone felhasználását is, mivel a magyar tejnél nincsen jobb, és úgy látom, a magyar termelés egyre jobban el tudja látni a gazdaságot. A Zuzorka eredetileg egy omlós reszelt linzertészta, amit régen tejbe morzsolva fogyasztottak, innen jött a torta elnevezése is.

Őrség Zöld Aranya – Szó Gellért (G&D Kézműves Cukrászda, Salgótarján)

tortaőrség

Tökmagos süteménnyel itthon még nem igazán találkoztam, pedig szerintem édességek terén is egy nagyon jól használható, különleges ízvilágot ad. Emellett nagyon egészséges és színvilágban is ad egy olyan pluszt, ami megjelenésében is egyedivé teszi a tortát. A tökmagolaj és a fehércsokoládé nagyon kellemes, harmonikus ízpárt alkot, Olaszországban is találkoztam ilyen párosítással. A tortához használt tökmagolajat egy Őrségben élő kedves család készíti. Egyébként az Őrségben ennek a hidegen sajtolt tökmagolajnak nagy tradíciója van.

Aranyos Körtetorta – Tóth Norbert, Tóth Cukrászda, Dunaföldvár

tortaaranyos

Édesapám már évek óta ösztönzött rá, hogy induljak el a versenyen. A fő ízeket a körte a bodza és citrom adja, ennek nagyon egyszerű az oka, mindhármat nagyon szeretem. Az alapkoncepció meghatározásakor nagyon ügyeltem arra, hogy a torta könnyen elkészíthető és letisztult legyen. A körte, mint fő alkotóelem kiválasztásakor azt tartottam szem előtt, hogy egész évben, országon belül beszerezhető legyen. Sokaknak ismeretlenül csenghet a yuzu, más néven japán citrom. Fagylaltjainkban már egy ideje használjuk alapanyagként, mert nagyon különleges ízt kölcsönöz ez a gyümölcs. A yuzu savasságával igyekeztünk egy kis csavart vinni a tortába, illetve kialakítani egy harmonikus ízvilágot.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik