A szomorú történet kezdete 1977 tavaszára datálódik vissza, amikor Nicolae Ceausescu román kommunista diktátor küldöttei a faluba érkeztek és közölték a helyiekkel, hogy elkezdik a rézkitermelést. Kezdetben a meggazdagodás reményében a szászavinciek is támogatták az ötletet, de a ’80-as évek elején nem várt fordulatot vett az ügy.
A hatóságok gátat építettek, hogy elzárják a völgyet a szennyező anyagoktól, a bányahordalék mégis elkezdett beszivárogni 1986-ban. Ekkor még több mint ezren laktak a településen, de a szürke folyadék miatt szinte mindenkinek tovább kellett állnia.
A Szászavincet elnyelő szennyező tó vize évről évre nagyjából egy métert emelkedik vertikálisan a rézbányák által rendszeresen alkalmazott flotációs ércdúsításnak köszönhetően.
Az iszappal együtt savas vörös víz is mocskolja a völgyben kialakult tó vizét, az eső ugyanis átfolyik a bányából kinyert színes ásványokon.
Az áradás ellenére nem mindenki hagyta el a falut. Maria Prata az egyike azoknak, akik úgy döntöttek, maradnak és a tó fölött magasodó dombra költöznek. Az idős hölgy meglepően higgadtan mesélt a kialakult helyzetről.
Ami történt, megtörtént. A falu tönkrement. Legalább az itteni bányával munkájuk lett az embereknek. De mint az összes többi itt maradt falusi, keserű érzések kavarognak bennünk a kommunista hatóságok által megtört ígéretek miatt
– fogalmazott.
A helybélieket azzal hitegették, hogy őseik sírját újratemetik majd máshol, de ez sosem történt meg. A temető az évek során víz alá került, és gyakorlatilag már lehetetlen megmenteni.
Az évtizedekkel ezelőtt virágzó falura ma egyedül a templom vízből kiemelkedő tornya emlékeztet, amit a bányászcég öt évvel ezelőtt állítólag megpróbált lerombolni. A szászavinciek felháborodása végül meghiúsította a munkát, de ahogy a tó tovább emelkedik, a falu utolsó maradványai hamarosan örökre víz alá fognak merülni.
A román környezetvédelmi hatóság korábbi becslése szerint 15 millió euró kellene a terület rehabilitálásához. A 2000-es években a Verespatakra tervezett cianidos bánya elleni tiltakozás egyik mementója éppen Szászavinc és a közeli rézbánya volt.
