Mozaik

Eladó egy festői skót falu

Elbűvölő tájak, fenséges kastélyok, kristálytiszta tavak. Skócia a sokszínű vidék hazája, és most akár a miénk lehet belőle egy szelet.

Ha mindig is arról álmodoztunk, hogy egy távoli, a világtól elzárt, ugyanakkor festői tájjal körülölelt nyaralóházban pihenjük ki fáradalmainkat, akkor itt a nagy lehetőség, hogy megvalósítsuk.

A skóciai Hebridák szigetcsoport Skye szigetén ugyanis eladó egy egész falu.

Az Elgol névre hallgató település rendkívül kicsi, tulajdonképpen egy nagyobb család fér el rajta kényelmesen. Mindössze négy skanzen és a jelenlegi tulajdonos modern háza található meg a lankás vidéken.

A skanzenek tradicionális, kikövezett skót házak süllyesztett tetővel. Kettőt az elmúlt húsz évben újítottak fel, a másik kettőt pedig újonnan építettek a hagyományoknak megfelelően.

Az üdülőkben visszaköszön a skót vidék minden bája a klasszikusan díszített belső terektől a boltíves mennyezeten át egészen az olajkályhákig.

Mindegyik vendégházban egy beépített franciaágy, illetve egy egyszemélyes ágy található meg, utóbbi a félemeleten.

A kikötőfaluban tulajdonképpen csak ki kell nézni az ablakon, hogy a tengeren halászokat pillantsunk meg, de gyakori látogatók arrafelé a delfinek, a vidrák és a sasok is. A táj pedig magáért beszél.

Ha valakit magával ragadott az ízelítő, eláruljuk a falu árát is: kedvezményesen most 1.25 millió fontért, átszámítva közel 450 millió forintért árulják a házakat.

Alig 3 millió forintért keresi új gazdáját a takaros üdülőház
A kínálat 3,2 millióért: pihenés, csend, nyugalom, természet.

(via, via)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik