Mozaik

2 személyes a világ legkisebb szállodája

Fényűző búvóhely meghitt napokra.

A németországi Ambergben található az Eh’hausl Hotel, mely hivatalosan a világ legkisebb szállodája. A két nagyobb épület közé ékelt picinyke ház 1728-ban épült, teljes felújítása és szállóvá alakítása 2008-ban fejeződött be.

Az épület története

Az 1700-as években a helyi jogszabályok szerint csak azok köthettek házasságot, akik hivatalosan is birtokoltak ingatlant. Ez nem minden házasulandónak adatott meg, egy ügyes üzletember pedig ezt az alkalmat használta ki. A házat méltányos áron eladta egy ifjú párnak, akik a házasságkötés után értékesíthették azt a következő házasulandóknak. Így járt a porta kilincse egyik kézről a másikra, az üzletember pedig minden adásvételnél zsebre tette a neki járó „díjat”. Arról nincsenek feljegyzések, hány ifjú pár köszönhette a vállalkozó leleményességének, hogy házasságot köthetett, de bizonyára sokan megfordultak az épületben.

Ma az 53 négyzetméteres ingatlan igazi luxusszállónak számít, ahol a két vendégen kívül nincs helye recepciósnak és személyzetnek. A vendégek érkezéskor átveszik a kulcsot, és élvezhetik a hotel kényeztető környezetét, a hálószobát, a fürdőszobát, a szalont, a nappalit és a kandallós szobát is.

A legenda szerint minden pár, aki megpihen a szállodában, boldog életre számíthat.

Fotók: uniqhotels.com

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik