Mozaik

Fokozott veszélyt jelent az utakon az őzek násza

A vadak üzekedési időszakában még nagyobb óvatosságra van szükség a járművel közlekedőknek.

A vadak párzási időszakának beálltával fokozott óvatosságra van szükség az utakon, hogy elkerülhetőek legyenek a vad gázolása miatti balesetek – mondta Kiss Csaba, az Országos Baleset-megelőzési Bizottság főtitkára az M1 aktuális csatornán.

Fotó: MTI – Kovács Attila

Az őz a legelterjedtebb nagyvadfajunk, állománya a becslések szerint körülbelül 360 000 egyed, az ország egész területén előfordul. A július-augusztusban tartó üzekedési időszakban a bakok igyekeznek minél több sutával párosodni. Egy suta mellett csak a borításig tartózkodnak, ezután másik pár után néznek. A vadak hol kisebb, hol nagyobb csapatokba verődnek, és a hajnali valamint a szürkületi órákban a legaktívabbak.

Ilyenkor a vadak figyelmen kívül hagyják a külvilágot

A felfokozott idegállapotban lévő bakok állandó stresszben vannak, harcolnak egymással a suták kegyeiért, közben a külvilágot szinte teljesen figyelmen kívül hagyják. Ebben az időszakban nem ésszerűen, hanem ösztönszerűen viselkednek az állatok. A nap bármely szakában megjelenhetnek akár lakott területen is, de rendszeresen rátévednek a műutakra is. Most nem csak ott kell figyelni, ahol a vadveszélyt tábla jelzi.

Kiss Csaba emlékeztetett arra, hogy táblával jelzik az utakon, ahol fokozott lehet a vadveszély. Felhívta a figyelmet arra: ezeken a helyeken fokozott figyelemmel, lassabban kell haladni, hogy a vad gázolását, illetve a hirtelen fékezés miatt a ráfutásos baleseteket el lehessen kerülni.

Fotó: MTI – Kovács Attila

Néhány tanács, melyeket érdemes betartani

  • Az egyik leghatásosabb módszer az ütközés elkerülésére a lassítás, a fokozott figyelem. Amennyiben lakott területen kívül 90 km/h helyett 80 km/h sebességgel közlekedik, hamarabb észlelhető a vad, a reakció idő rövidül.
  • Ne engedjük, hogy közlekedés közben bármi is elvonja a figyelmünket.  A vezetésre koncentráljunk, ne telefonáljunk, és lehetőleg ne is együnk menet közben.
  • Haladjunk lassan, és figyeljük az út mindkét oldalát.
  • Ha a vadállat már az úttesten van, adjunk hosszú hangjelzést.

A statisztikák szerint a balesetek 0,6 százaléka  vadgázolás, ezek egyharmada súlyos, kétharmada könnyű sérüléssel végződik. Kiss Csaba elmondása szerint nem jellemző, hogy ezekben a balesetekben emberek életüket vesztenék. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a motorosok nagyobb veszélynek vannak kitéve.

A vadelütések is közúti balesetnek minősülnek, ezért bekövetkezésük esetén feltétlenül hívni kell a rendőrséget, a helyszínelés adatai nagyban segíthetik a vitás kérdések eldöntését. Emellett a terület vadászatra jogosult szervezetének képviselőjét is értesíteni kell, elérhetőségeit a rendőrség tudja.

A fehérfarkú szarvasok vonulásánál a mesében sincs szebb
Nem tudunk jobbat mondani, mint azt, hogy lenyűgöző!

Kiemelt kép: reef-tank.com

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik