Mozaik

Hatalmas gímszarvasbikát terítettek le Zalában

Kapitális, 15,66 kilogramm trófeasúlyú gímszarvasbikát ejtett el egy francia vendégvadász nő a Felsőrajk és Pötréte közötti erdőben, a Zala-Jagd Vadásztársaság területén.

A hétfői trófeabírálaton a kilőtt gímszarvasbika 248,48 pontot ért el, életkorát 13 évre becsülték. Az Országos Trófeabíráló Testület dönti el, hogy a trófeát nemzeti értékké nyilvánítják vagy sem.

Rajna Mihály, a vadásztársaság alapító tagja elmondta, hogy két héten át figyelték a vad mozgását. A francia vendégvadász, a 73 éves Francoise Athanassiou három estét töltött a magaslesen: első este a távolság – a gímszarvasbika 300 méterre volt a magaslestől- miatt nem volt eredményes a vadászat, a második este pedig a széljárás nem volt kedvező. A harmadik este, szeptember 5-én viszont egyetlen lövéssel sikerült leteríteni a vadat.

Fotó: MTI

Az árjegyzék alapján a Zala-Jagd Vadásztársaság területén a 15 kilogramm trófeasúlyt meghaladó gímszarvasbika elejtése várhatóan több mint 10 millió forintba kerül.

Vigh László, a térség országgyűlési képviselője  miniszteri biztos elmondta: a Felsőrajk és Pötréte között húzódó erdőben három évtizede nem került ilyen kapitális példány puskacső elé. A nagyvad súlya meghaladta a 182 kilogrammot.

Fotó: MTI

A Zala-Jagd Vadásztársaság – melynek Vigh László alapító tagja – idén tavasszal kezdte el a működését, 8 ezer hektáron tevékenykedik.

Lázár Attila, a Zala Megyei Kormányhivatal vadászati osztályvezetője kiemelkedő, kapitális egyednek nevezte a 15,66 kilogramm trófeasúlyú példányt. A gímszarvasbika az elmúlt 50 év zalai listáján a rendkívül magas, 248,8 nemzetközi ponttal a 30. helyezést érte el – tette hozzá. A vadászok a szezon kezdetén bizakodóak, Zala megyében pedig minden adott ahhoz, hogy sikeres legyen a vadászati év.

Az elmúlt évben a szarvasbőgés idején 560 gímszarvasbikát mutattak be hatósági trófeabírálaton Zala megyében. A trófeák csaknem fele érmes lett: 49 arany-, 164 ezüst- 161 pedig bronzérmes értékelést kapott.

(MTI, kiemelt kép: Facebook / Vadászunk)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik