Mozaik

Tüneményes fotókkal ünnepeljük, hogy a hópárduc nem veszélyeztetett faj többé

A gyönyörű és egzotikus hópárducot 1972 óra veszélyeztetett fajként tartották számon, de a múlt héten jó hír érkezett a macskák felől. Az elmúlt három év adatait elemezve a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) a sebezhető kategóriába sorolta vissza őket.

A fajt továbbra is fenyegeti a kihalás és a vadonban élő hópárducok száma továbbra is csökken, ugyanakkor nem olyan erős ütemben, mint arra számítottak. Becslések szerint jelenleg 2500 él belőlük összesen világszerte.

Sebezhető kategóriába azok a fajok tartoznak, melyekből kevesebb mint tízezer példány található a Földön és állományuk három generáció alatt legkevesebb tíz százalékkal csökkent.

Néhány érdekesség róluk

  • A hópárducokat főként bőrükért és csontjaikért vadásszák illegálisan. 2008 óta évente 221-450 hópárducot öltek le illegálisan.
  • Közép-Ázsiában őshonosak, ezért a helyi kultúra fontos szimbólumai Kazahsztánban, Kirgizisztánban és Oroszország egyes területein.
  • Összesen 12 országban vannak jelen, élőhelyük 1.8 millió négyzetkilométert tesz ki.
  • Főként a tengerszint feletti 3000 és 4500 méter közötti magasságban érzik jól magukat.
  • Hajnalban és alkonyatkor vadásznak, prédájuk akár a saját testsúlyuk háromszorosát is nyomhatja.
  • Téli fehér bundájuk nyáron színt vált és sárgás-szürkés szőrré alakul.

Bár a világnak továbbra is rajta kell tartania a szemét a kivételes szépségű állatokon, most megállhatunk egy pillanatra és megünnepelhetjük az apró sikert a fennmaradásukért folyó küzdelemben.

Fotó: Bored Panda
Fotó: Bored Panda
Fotó: Bored Panda
Fotó: Bored Panda
Fotó: Bored Panda
Fotó: Bored Panda
Fotó: Bored Panda
Fotó: Bored Panda
Fotó: Bored Panda
Fotó: Bored Panda
Fotó: Bored Panda
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik