Mozaik

Éganya is elérte Afrikát

Két társával együtt Szudánból adott életjelet.

Hazánkban 2014-ben kezdődött egy, az Európai Unió által finanszírozott program a fokozottan védett szalakóta (Coracias garrulus) védelme érdekében. Ez a madárfaj több tényező együttes hatása -fészkelőhelyek megszűnése, táplálkozóhelyek beszűkülése, áramütések, vonulási mozgalmak során történő lelövések – miatt az ezredfordulóra rendkívül megritkult hazánkban.

Ezer odú várja az Afrikából hazatérő szalakótákat
A madarak már megkezdték a vonulást hazafelé.

2015-ben tudománytörténeti jelentőségű volt a Magyarországon első alkalommal műholdas jeladóval ellátott két madár – Csele és Pétör – megfigyelése. 2016 nyarán négy szalakótát láttak el PTT típusú műholdas jeladóval. A madarak a Bukfenc, Artúr, Eleven és Fehérlófia nevet kapták.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szalakóta vonulás programja keretében Magyarországon idén három szalakóta kapott jeladót.

Éganya, Hadnagy és Vendel és a tavaly jeladót kapott Eleven sok-sok fajtársukkal együtt indultak útnak afrikai telelésükre. A négy  madár közül legutóbb Vendel Szerdia délkeleti részéről, míg Éganya, Hadnagy és Eleven Szudánból adott jelet.

A négy madár közül Éganya az első szalakóta, akit a Dunántúlon láttak el jeladóval.

Jeladó került az első dunántúli szalakótára
A madár az Éganya nevet kapta.

A jeladós szalakóták tartózkodási helyéről IDE KATTINTVA találhatók a legfrissebb adatok.

Kiemelt kép: Wikimedia Commons

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik