Mozaik

Megalázóan alacsony a léalma felvásárlási ára

13 forintot kínálnak kilójáért, a betakarítás így minden tekintetben gazdaságtalan.

Az augusztus 10-én napvilágot látott 13,0 Ft/kg-os léalma-indulóár váratlanul érte a termelőket és szakmai szervezeteket egyaránt, így megszólalásra késztet bennünket is – írja közleményében a A FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács és az Alma Terméktanács (ÉKASZ).A két szervezet nem piaci szereplő, így a piaci árakra közvetlen ráhatásuk nincs, feladatuk azonban a hiteles piaci információk közreadása, valamint az ágazat szereplői érdekeinek összehangolása és védelme.

Tény, hogy az Európai Unióban a 2014. évihez hasonló, magas termést várnak (12,6 millió tonna), és Magyarországon is a sokéves átlagnál mintegy 25%-kal nagyobb, 730 ezer tonna körüli termés ígérkezik. A 13 Ft/kg-os léalma ár ennek ellenére érthetetlenül alacsony, ugyanakkor elfogadhatatlan. Ez az összeg nagyságrendileg a betakarítás, a rakodás és a léüzembe történő beszállítás közvetlen költségeit fedezi

– fogalmaznak.

Minden egyéb művelési költség tiszta veszteségként jelentkezik a termelőnél. Ilyen árak mellett értelemszerűen már önmagában a betakarítás végrehajtása is gazdaságtalan, így a termelő számára más racionális megoldás nem marad, mint a fákon hagyni a termést.

A „rekordgyenge” almatermés miatt a tavalyi évben a szokásosnál mintegy 30-50%-kal kevesebb almasűrítményt állítottak elő Európában. Nem valószínűsíthető, hogy jelentős mennyiségű sűrítmény halmozódott fel. A hiányhelyzetet kitűnően tükrözte vissza a sűrítmény árának változása, mely 1,6-1,9 €/kg magasságig szökött a szokásos 0,6-1,2 €/kg árintervallumhoz képest.

Fotó: MTI/Balázs Attila

Hozzáfűzik: a világ almasűrítmény piacán is meghatározó Kínában idén az elmúlt 10 év legalacsonyabb almatermése várható, mivel a domináns almatermesztő körzetekben nagyon súlyos fagykárokat szenvedtek az ültetvények. Az utóbbi években megszokott 41-43 millió tonna helyett 31,5 millió tonnás termés várható, ami szintén a mérsékeltebb sűrítmény-előállítás irányába hat.

Eltűnt a boltok polcairól kedvenc almánk, a Jonatán
Az édesszájú Európa nem kedveli a magyar kedvenceket, gyerekkorunk ízeire pedig itthon még mindig nagy kereslet lenne.

A 2014-hez évhez viszonyítva fontos különbség az is, hogy a hazai termés meg sem közelíti a 2014-es 920 ezer tonnát. A fentiek alapján valamivel 20 Ft/kg fölé vártuk a léalma árát, bár nem elhanyagolható tény, hogy a termelési költségek fedezéséhez a 25-30 Ft közötti kilónkénti ár lenne indokolt.

A gazdák elégedetlenségét megértjük, és felháborodásukban osztozunk, mert ez az ár már-már a termelő méltóságát megalázóan alacsony. Rövid távon nem látunk más megoldást, mint a betakarítás és beszállítás szüneteltetésével közösen tiltakozni az alacsony árak ellen

– hangoztatják a közleményben.

Kiemelt kép: MTI/Balázs Attila

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik