Mozaik

Megjelentek a közönséges szúnyogok az Antarktiszon

Egy épületet fertőtleníteni is kellett a rovarok megjelenése miatt.

Az Antarktisz turisták által kedvelt György király-szigetén megjelentek a közönséges szúnyogok – jelentette be Alekszandr Klepikov, a déli-sarkvidéki orosz expedíció vezetője pénteken az Interfax hírügynökségnek.

Először találtak mikroműanyagot antarktiszi jégmintákban
A kutatók 14 különféle műanyagot azonosítottak, egy liter vízben átlag 12 darabot.

Klepikov szerint ez az emberi tényezőnek “köszönhető”: a regionális körülményekhez képest enyhe klímájú György király-szigeten, ahol hét ország tart fenn megfigyelőállomást, sok a turista is. A patakok és a folyók ott nyáron három, télen mínusz öt fokosak.

A közönséges szúnyog eddig ismeretlen volt az Antarktiszon, ahol csak a szárnyatlan változata honos. Az orosz expedíció vezetője elmondta, hogy a nemzeti sarkvidéki programok vezetői tanácsának kezdeményezésére megkezdődött a helyzet tanulmányozása és annak az eljárásnak a kidolgozása, hogyan ejtsék csapdába a vérszívó rovarokat.

Klepikov arról számolt be, hogy az orosz Bellingshausen állomás egyik épületét fertőtleníteni kellett a szúnyogok megjelenése miatt. (MTI)

Kiemelt kép: Pixabay/Gabriela Piwowarska 

Sosem volt még ilyen meleg az Antarktiszon
20 Celsius-fok fölé kúszott a hőmérő higanyszála a napokban.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik