Mozaik

A zöld küllő lesz 2022-ben az év madara

Getty Images
Getty Images

A szavazatok 41 százalékával nyert és ezzel 2022-ben az év madara lesz a zöld küllő, közölte honlapján a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn.

Mint írják, a versenyben a kékbegy 32 százalékkal a második helyen végzett, a dobogó harmadik fokára pedig a vörös gém állhatott 23 százalékkal. Több mint 11 ezren szavaztak.

A zöld küllő gyakori harkályfélénk. Kedveli a ligetes erdőket, fasorokat, városi parkokat, temetőket, ártéri erdőket, de a zárt állományokat elkerüli. Fő táplálékát a hangyák jelentik, de a fák kérge alatt megbújó más rovarokat és azok lárváit, bábjait is elfogyasztja. Rendszeresen keresgél a talajon is.

Getty Images

Állandó madár, de télen kóborolhat. Odúban költ, amit maga készít és akár több évig is használ. Hazai fészkelő-állománya 15 000 – 17 000 párra tehető (2014-2018) és növekedést mutat.

A 2022 Év Madara program részleteiről januárban tájékoztatnak majd.

Kapcsolódó
Zsebben hordja a fiókáit a titokzatos madár
Kikelés után addig maradnak ott a csibék, amíg meg nem tanulnak úszni.
Olvasói sztorik