Bárki kipróbálhatja, de az ismeretlen szerző szavaiból azt szűrtük le, hogy a gödényzét ne adagoljuk túl, a cufkázással pedig csínján bánjunk. Íme a recept, melyről fotót sajnos nem sikerült szerezni.
1 ½ nyersratyli, 1 jókora pese, 2 csobolyó gönyézde (ha lehet, pöcörgősi), 3 csipet ciháta.
A nyersratylit fertály órát posvásztjuk, míg csurmot nem ereszt. Szépen höllyén kipicskázzuk, a nyesedékből apró csulmákat gyúrunk, ezek kerülnek a kosvadtba. Közben a pocadékot megpeccsenjük, a ratylit pedig hagyjuk slottyanni. Tüttyölni csak akkor kezdjük, ha már jó vatyálós. A pesét lesolyvasztjuk, azután már csak töttyentgetjük, mert hamar odakaphat.
Lehet másképpen is csinálni, tájjellegtől függően. Kb. egy kávéskanálnyi lapcsát beledegesztenek, és utána frissen szedett kerti pomoszlóval sütik ki. De a lapcsát előbb föl kell bürnyölni, különben benne marad a szaklonc és annak szokott lenni egy kis purcos utóíze.
El lehet készíteni beredlivel is, amennyiben gönyézdét nem kapunk sehol, ráadásul aki peseérzékeny, azt ajgócával lehet pótolni, ami viszont esetenként összenyeglik ezt elkerülendő rajta kell hagyni a csobját.
A nagyanyám előbb mindig alásuvernyákolt a jól szétpilincézett rotyának, és csak aztán hüppentett rá némi rozsmót, mindig mondta, attól ratylisodik. A tütty előtt kizavarta a kutyát, mert az meg állandójan szagolta a kipicskázatlan csurmot… Mi pocadék nélkül, de süllyével vanyultuk mindig…
A kevésbé tapasztaltak a ratylit csak óvatosan cufkázzák, különben lehöpkölődik, bár ha túl ovatosan cufkázzák, punnyadt lesz, és csupa szüttyögős lesz az alja.
Jó étvágyat hozzá!
