Otthon készült

Kreatív konyha: 10 pikáns mártás pillanatok alatt

Főételekhez, grillekhez, kétszersültekhez is kiválóak.

Ezekkel a kevés munkákat igénylő mártásokkal is bővül, gazdagodik azoknak az ételeknek sora, amelyekkel az otthoni étkezést ízletesebbé, változatosabbá tehetjük. A KETKES segítségével 10 pikáns mártást gyűjtöttünk csokorba.

Csípős hagymamártás

Egy kisebb fej apróra vágott vöröshagymát és egy fél gerezd fokhagymát kevés vízben, vagy húslevesben puhára főzünk. Amikor a folyadék teljesen átfőtt, egy pohár vizet és egy kávéskanál ecetet öntünk a hagymára. Borssal, pirospaprikával, sóval ízesítjük és felforraljuk. Amikor a mártás elkészült, egy kávéskanál mustárt, vagy egy evőkanál sovány tejfölt keverünk bele, majd szitán áttörjük, hogy sima legyen. Ennek a mártásnak több változata lehetséges egyik: a kész mártásba uborkát aprítunk. Másik: a hagymákkal együtt egy kanálnyi tárkonylevelet is megpárolunk.

Mustármártás

Egy kisebb fej vöröshagymát apróra vágunk és kevés vízben lassan puhára főzzük, ha a víz teljesen elfőtt, 2 evőkanál vizet, 3 evőkanál fehérbort, fél kávéskanál citromlevet adunk hozzá és beleeresztünk egy kisebb zellert. Felfőzzük, majd utána 1-2 evőkanál mustárral ízesítjük. Halhoz, párolt húshoz, bevert tojáshoz kitűnő.

Tormamártás csípősen

Egy kis fej vöröshagymát megreszelünk és kevés vízben puhára főzünk. Amikor a víz elfőtt, 2 evőkanál vizet és 3 evőkanál tejet öntünk rá. Felfőzzük, a tűzről levéve személyenként 5 dkg tormát reszelünk bele és jól összekeverjük.

Tormamártás édesen

5 dkg reszelt tormát láng fölé helyezett lábasban megkeverünk, hogy veszítsen a csípősségéből. Megszórjuk annyiszor fél dkg liszttel, ahány személynek készül, felengedjük tejjel. Kevés cukorral és sóval ízesítjük, majd felfőzzük. Tálalás előtt 1 kanál húslevessel is elkeverhetjük.

Tejfölös tormamártás

A reszelt tormát megfőzzük, kissé megsózzuk és hozzáadunk 1 tojássárgáját, 2 dl tejfölt, amiben előzőleg elkevertünk 2 kanál lisztet.

Tormakrém-mártás

6 nagy almát meghámozunk, megreszelünk és beleteszünk 2 evőkanál cukrot. Feleresztjük 1 pohár fehérborral és 1 pohár gyenge ecettel. Megfelelő mennyiségű reszelt tormát teszünk hozzá és addig főzzük, amíg egészen sűrű lesz. Főtt halhoz kitűnő.

Fehér vajmártás

4 dkg vajat megolvasztunk kis lábasban, 4 dkg lisztet keverünk bele és óvatosan pároljuk benne néhány percig. Ügyelünk, hogy világos maradjon. Feleresztjük háromnegyed liter hús, vagy zöldséglevessel, folytonosan keverve. Gyenge tűzön 20 percig főzzük, majd átszűrjük. Tálalás előtt egy kevés reszelt sajtot hintünk bele.

Fűszeres mártás

Kakukkfüvet, majoránnát, kaprot, petrezselymet, metélőhagymát megmosunk, kendőn megszárítjuk és finomra vagdaljuk. Összesen 1 evőkanálnyi mennyiség legyen. A vagdalékot vajban megpároljuk, vajmártást öntünk rá és néhány percig főzzük. Kevés citromlével ízesítjük.

Vajmártás

Kevés vajból és lisztből világos rántást készítünk, tejjel feleresztjük, sóval, borssal ízesítjük, s miután 8-10 percig forraltuk, jókora darab vajat teszünk bele. Átpasszírozva tálaljuk.

Sajtmártás

2 tojást negyed l tejjel, gőz fölött addig verünk habverővel, amíg krém sűrűségű lesz. 10 dkg reszelt sajtot hintünk rá és ezzel a mártást felmelegítjük anélkül, hogy forrni hagynánk.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik