Otthon készült

6 zöldség, ami egészségesebb főzve, mint nyersen

De gustibus non est disputandum, vagyis ízlésről nem vitatkozunk. Sokan nem szeretik a főzeléket, vannak, akik csak egyik vagy másik fajtáját, és vannak, akinek elképzelhetetlenen nélküle az étkezés. Mind e mellett sokan rajonganak a főtt, párolt, nyers zöldségekért, és vannak, akik csak nyers formájában hajlandó elfogyasztani a sárgarépát, zöldborsót vagy a karalábét.

Általában elmondhatjuk, hogy a zöldségek egészségesebb nyersen, mint bármilyen módon elkészítve, de mint minden szabály alól, itt is vannak kivételek, és léteznek olyan növények, melyek hasznos tulajdonságai jobban érvényesülnek némi főzőcskézés után, mint alapállapotában.

1. Sütőtök

Az igazsághoz tartozik, hogy kevés olyan ember létezik, aki nyersen enné a sütőtököt. És ez nem baj, ugyanis a tök antioxidáns ( a béta-karotin, az A-vitamin provitaminja) tartalma könnyebben szívódik fel, és persze ezáltal jobban hasznosul némi hőkezelés után, mint nyers formájában. Végül is ez a neve: sütőtök.

2. Spárga

A nyers spárgát igen érdemes megfőzni, mert vastag sejtfala miatt nehezen tudnánk megemészteni, és ami még fontosabb, kinyerni belőle a szervezettünk számára oly hasznos és fontos A, B1, B2, B9, C, és E vitaminokat, valamint a benne lévő másodlagos biogén elemeket, mint a vas, foszfor, kálium.

3. Paradicsom

A nyers paradicsomnál kevés szerethetőbb kerti növény van, komoly erőfeszítést igényel már az is, hogy evés előtt legalább lemossuk. Viszont itt is igaz, hogy a hőhatás lebontja a sejtfalakat, ezáltal felszabadítja a likopin nevű rendkívül erős antioxidáns szert, melynek rákgátló hatását az utóbbi években több tudományos kísérlet is igazolta. Azt persze el kell mondani, hogy a hőhatás nem tesz jót a paradicsom magas C-vitamin tartalmának, de hát valamit valamiért.

Kapcsolódó anyag >>> Létfontosságú tápanyagok, amiket alig ismerünk

4. Sárgarépa

Az Egyesült Államokban végzet tudományos kutatások azt látszanak igazolni, hogy a főtt sárgarépa béta-karotin szintje magasabb a nyers állapotban lévőnél. Ez esetben is ez az anyag szükséges ahhoz, hogy előálljon az A-vitamin, ami rengeteg pozitív élettani hatása mellett szükséges a retinánk működéséhez, hiányában a farkasvakság nevű látásbetegség alakul ki, de szükséges a reprodukciós szervek működéséhez, vagy épp a csontképződéshez is.

5. Gombák

Mivel a legtöbb gomba nehezen emészthető az emberi szervezet számára, ezért szükség van a hőkezelés valamely formájára, hogy felszabadítsa az általuk tárolt tápanyagokat, a proteineket, a B-vitaminokat és az ásványi anyagokat, valamint számos más tápanyagot. Az ázsiai hagyományos gyógyászatban a gombák mind ételnek, mind gyógyszereknek felhasználták, mivel az immunrendszer erősítésével képesek támogatni a szervezet természetes védekező képességét.

6. Spenót

Popey csodás erejét a konzerv spenótból nyerte, tehát voksát a már hőkezelt spenót mellett tette le. Viszont az is tény, hogy ha van lista, ami a világ 10 legkevésbé népszerű ételét tartalmazza, a spenót főzelék biztos befutó rajta. De szükség van a  nyers és a főtt spenót közti kompromisszumra. Miért? Mert a nyers spenótban a folsav, a C-vitamin, a riboflavin és a kálium jobban elérhető, míg a főzés növeli az A és E vitamin, fehérje, rost, cink, kalciumot és vasat hasznosulásának mértékét.

A fentiekből kiderül, hogy az is jó, ha hőkezelés után fogyasztjuk, és annak is remek élettani hatásai vannak, ha a kertből, úgynevezett marékszám módszerrel fogyasztjuk. Legyünk rugalmasak, és annak tudatában, hogy a növényi eredetű táplálékra mindenképp szükségünk van, táplálkozzunk változatosan.

Via/ treehugger / Maruzs Gergely

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik