Otthon készült

112 ezer maszkot varrtak az önkéntes angyalok

Magyar embereknek, magyar emberek keze munkája által készített maszkokat adományoztak ingyenesen a koronavírus-járvány idején tiszta szívvel és szeretettel.

Bár a koronavírus miatti veszélyhelyzetet feloldották hazánkban, a kórokozó még köztünk van, és ha nem vagyunk óvatosak, újból elszaporodhatnak a fertőzések, ahogy az a szomszédos Horvátországban is megtörtént. A biztos és kipróbált védekezés egyik alapja a maszkviselés a zsúfolt helyeken.

A koronavírus visszaszorításában a központi intézkedések, szabályozások, a lakosok fegyelmezettsége mellett nagy szerepet vállaltak azok a civilek is, akik segítettek a maszkok készítésében és eljuttatni azokat a rászorulókhoz.

Egy Szegedről indult kezdeményezésnek köszönhetőenl jött létre az ország egyik legnagyobb maszkvarró közössége, a Szájmaszk készítő angyalok Facebook-csoportja.

A pandémia elején, egy reggel kézmosás közben jött az a felismerés, hogy valószínű sok ember lesz, aki nem jut hozzá olyan maszkhoz, ami fertőtleníthető, többször felhasználható. Ezért elkezdtem szervezni egy Facebook-csoportot, és meghívtam pár barátot, hogy segítsenek a varrásban, ha tudnak, vagy a szervezésben. Főleg hölgyek jelentkeztek, majd egyszerre csak robbanásszerűén elkezdett fejlődni a közösség

– mesélt a kezdetektől az ötletgazda, Brillmann Zsolt.

Rögtön három csoport is alakult: egy országos, egy budapesti és egy debreceni közel 3600 taggal, közülük mintegy hatszázan varrtak, készítették a maszkokat – és ami a lényeg, mindezt teljesen ingyen.

Bölcsődéknek, iskoláknak, takarítónőknek, újszülött mentőknek, postára, bankba, multinacionális cég dolgozóinak vittünk, transzpantáltaknak, fogyatékkal élők ellátó intézményébe, idősotthonba, egészségügyi intézményekbe. Felsorolni is nehéz, hogy milyen területeken volt szükség a mi munkánkra. Az egyik hátrányos helyzetű településen egy család öt tagja egyetlen maszkot használt, azt adták át egymásnak, mikor kinek volt rá szüksége. Ebbe a községbe 550 maszkot vittünk ki

– tette hozzá a főszervező, aki hangsúlyozta, hogy semmiféle politikai üzenetet nem kívántak közvetíteni a tevékenységük során.

Csupán magyar embereknek, magyar emberek szívéből és keze munkája által készített maszkokat adományoztunk, mindezt tiszta szívvel és szeretettel. Jószolgálati civilek vagyunk, akik a szabadidejüket áldozták fel az ügy érdekében. Volt olyan tagunk, aki napi 10-12 órában varrt. Akadt olyan angyal is, aki naponta 60 darabot készített

– emelte ki Brillmann Zsolt.

Most a csoport nagy része nyári szünetre vonul, de jó pár száz maszkot beraktároztak, és továbbra is tudnak szállítani a rászorulóknak. A maszkviselés még megmarad valószínűleg hosszabb ideig, de ha jönne egy második hulláma a vírusnak, akkor is készenlétbe állnak, és nem a nulláról kezdik majd el a gyártást.

Nem álltunk le a varrással sem, de már nem kell az a nagy lendület, mint a pandémiás időszak sűrűjében. Ha érkezik igény maszkra, tudunk szállítani, hiszen körülbelül 600 angyalka dolgozik a csoportunkban, 127 településen. Az élet minden területéről érkeztek varrónők. Van budapesti klubtulajdonosunk, nyugdíjas, tanárnő, banki alkalmazott és anyuka is

– mesélte Brillmann Zsolt.

Megtudtuk, hogy ha valakinek szüksége van maszkra, akkor jelentkezhet a csoportba és megjelölheti, hogy honnan érdeklődik. Ha van a közelben csoporttag, akkor ő majd tud neki készíteni.  Ha nincs a közelben, akkor a postázásban kell segíteni, mert már igencsak elapadtak az anyagi források.

Nekünk nincs semmilyen nagy támogatónk. Kisebb adományokból gazdálkodtunk és a tagok saját pénzéből. Ez egy jószolgálati munka volt, és az anyagi forrásainkból már kifogytunk. De a lehetőségeinkhez mérten folyamatosan próbálunk még segíteni ott, ahol szükség van ránk. És természetesen szívesen fogaduk támogatókat is, akik az angyalok további munkájához hozzájárulnának

– hívta fel a figyelmet a főszervező.

Ezek az asszonyok a szememben igazi hősök. Olyanok, mint 48-ban, csak most nem kokárdákat varrtak, hanem maszkokat

– így Brillmann Zsolt, akitől megtudtuk azt is, hogy közel két hónap alatt összesen 112 ezer maszk készült el.

Kiemelt fotó: Facebook/KIKI Bölcsőde dolgozói

Régi idők eredeti álarcait készíti a busómaszk faragó mester
Minden darab egyedi, melyek a hagyományt hűen tükrözik.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik