Otthon készült

Ez most a főváros legjobb desszertje

A desszert Sacher-piskóta alapon vanília mousse, amelyben hideg körtepüré, tetején karamell található.

A Szamos Marcipán körtés karamell mousse-a lett idén Budapest desszertje, amelyet először az idei Édes Napok Budapest csokoládé- és édességünnepen kóstolhat meg a közönség péntektől vasárnapig a Szent István Bazilika előtt, írta az MTI.

A gasztronómiai eseményen az idei győztes desszert mellett megkóstolható lesz a 2018-as, 2019-es év nyertes terméke is.

A Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség immár harmadik alkalommal írta ki a Budapest desszertje versenyt, amelynek lényege, hogy szeretnének egy olyan édességet találni, amely a széles közönség tetszését elnyerve gazdagítani tudja a cukrászdák kínálatát

– mondta kedden a rendezvény sajtótájékoztatóján Rebrus Csaba, a szövetség elnöke, az Édes Napok társtulajdonosa.

Emellett a verseny kiemelt célja, hogy a magyar cukrászati hagyományok az érdeklődés fókuszába kerüljenek és a hazai desszertek elfoglalják méltó helyüket az éttermek és cukrászdák kínálatában.

Fotó: MTI/Soós Lajos

Idén is magas színvonalú versenyművek érkeztek a felhívásra. A zsűrizéskor a legfontosabb szempont az volt, hogy a nyertes termék az esztétikumon túl finom és viszonylag könnyen elkészíthető legyen, a cukrászmesterek mellett háziasszonyok is előállíthassák.

Az alapanyagok tekintetében a piacról beszerezhető, szezonális termékeket részesítették előnyben. Az első desszertverseny a szőlő köré épült, idén a körtét állították a megmérettetés középpontjába.

A verseny győztese egyhangú pontozással a Szamos Marcipán desszertje lett, a cukrászat a verseny történetében immár másod ízben nyerte el az elismerést

– mondta Rebrus Csaba, aki hozzátette azt is, hogy a nyertes desszertből az elmúlt évek tapasztalata szerint az édes napok rendezvénye alatt több mint 3 ezer darabot értékesítenek.

Kelényi Ádám, a Szamos Marcipán Kft. gazdasági igazgatója elmondta: az édesség a versenykiírásnak megfelelően többféle textúra kombinációja. A desszert Sacher-piskóta alapon vanília mousse, amelyben hideg körtepüré található, tetejére pedig karamell került.

Egy teljesen új ízvilágot szerettek volna létrehozni, ami még nem szerepelt a cukrászdáik kínálatában. A termék megalkotója ismét Nagy Péter, a Szamos Marcipán cukrászmestere volt.

Kiemelt kép: MTI/Soós Lajos

Így készülnek hamis túrógombócok túró nélkül
A tradicionális túrógombócot bizonyára sokan ismerik, de mi van akkor, ha nincs túró vagy van egy vegán és egy tejérzékeny a családban?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik