Virágzó vidékünk

Régiós zászlóshajók: a garantáltan legjobb falusi vendégfogadók

Ezeken a helyeken valóban jó lenni, mert a család tagjainak számít a megfáradt vándor.

A Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ) 2010-ben alapította meg a szakmai és regionális falusi vendéglátói díjat, melyet azóta minden évben odaítélnek a legjobbaknak.

A Falusi Turizmusért szakmai címet olyan szakembereknek, szaktanácsadóknak, megyei vezetőknek nyújtja át évente a szervezet, akiknek szakmai tevékenysége kiemelkedő.

Az Év Falusi Vendégfogadója címet régiónként egy-egy olyan falusi szállásadó kapja, akinek vendégfogadói tevékenysége elismert a turisták körében és a szövetség hírnevét is öregbíti.

Régiónként egy-egy díjazott

A 2014. év falusi vendégfogadója díjat 6 régió szállásadói kapták meg nemrégiben, a szakmai díjat pedig 2 fő – közül egy posztumusz díj. Az idei év vendégfogadó díjazottjai túlnyomórészt olyan nagymama korú házaspárok, akik hosszú évek óta vendégfogadással foglalkoznak, sok családos van visszatérő vendégeik között, és akiknek már a gyermekei is oda járnak üdülni új párjukkal, kisgyermekeikkel, ahová szüleik is.

Szakmai elismerések

dr. Csizmadia László, a FATOSZ volt elnöke – Falusi Turizmusért szakmai díj, Deák Ferenc, a Győr-Moson-Sopron megyei falusi turizmus egyesület volt titkára, a  FATOSZ FEB elnöke – Falusi turizmusért Posztumusz díj.

S akkor következzenek régiónként a legjobbak, a regionális díjazottak –az év falusi vendégfogadói.

Észak-Magyarország: Kézműves Porta és Vendégház, Varsány

falusivarsany

Palócföld szívében, Varsányban 2009-ben a Nógrád Turizmusáért Egyesület kezdeményezésére alakították ki a 4 napraforgós minősítésű, 4+2 férőhelyes Kézműves Porta és Vendégházat. Az egyesület 2000-ben alakult, azóta vesz részt a megye turizmusfejlesztésében. A vendégház bővítésekor kézműves műhelyek épültek azzal a céllal, hogy a vendégek számára további hasznos szabadidő eltöltési lehetőséget biztosítsanak. A vendégházat a Nógrád Turizmusáért Egyesület működteti, Kanyó Judit elnök vezetésével.

Észak-Alföld: Béke Vendégház, Ebes

falusibekevh

Béke Péterné és Béke Péter a Debrecen és Hajdúszoboszló között elhelyezkedő Ebesen csendes, falusias környezetben 14 éve fogadják vendégeiket! A nyugdííjas házaspár, valamint az épület és a kert, az idilli környezet garantálja a kisgyermekes családok, és a nyugalomra vágyók számára, hogy igazi pihenés legyen az itt eltöltött idő – mert ők – nevükhöz méltóan – a béke szigete. Vendégeik az udvaron megtermelt termékeket, az azokból előállított élelmiszereket fogyaszthatják. Kemence, szalonnasütő és bográcshely várja azokat, akik a szabadban való főzést kedvelik.

Dél-Alföld: Família Tanya, Szatymaz

falusifamiliatanya

A Família Tanya Szegedtől 10 km-re fekszik. A tanyához tágas, rendezett udvar tartozik, ahol lehetőség van medencés fürdésre, napozóágyak, grillsütők, bográcsos ételek készítésére. A vendégeknek rendelkezésre állnak napernyős hinták, napozóágyak, gyermekhinta, kosárpalánk, homokozó használata. A vendégház közelében található a fehértói madárkilátó, amely főleg a tavaszi és őszi időszakban gyönyörű látványt nyújtanak a madárvonulások. A tulajdonos Német Nándorné a falusi vendéglátók szakmai tevékenységének népszerűsítésében is részt vesz.

Közép-Dunántúl: Juhász Ház, Bakonybél

falusibakonybel

Juhász Péter és felesége, Zsuzsa asszony a Veszprém Megyei Falusi Turizmus Egyesület oszlopos tagjának számítanak. A kedves, segítőkész közgazdász és mérnök házaspár már boldog nagyszülők és igazi falusi vendéglátók. Nem hiába büszkélkedhetnek számos visszatérő vendéggel 2 bakonybéli vendégházukban, a Juhász Házban és a Pál Házban. Vendégeiknek kiváló saját készítésű pálinkával, mennyei birssajttal és aszalt gyümölcsökkel, házi dagasztású kenyérrel és gasztronómia „csodákkal” kedveskednek. Náluk szinte tapintható a jóság, a szeretet, öröm velük lenni, náluk megszállni.

Dél-Dunántúl: Keresztes Vendégház, Mosdós falusikeresztes

A vendégház Mosdóson, mikroklímája miatt a „Zselici Patika”-ként emlegetett településen működik 2008 óta. A vendéglátók a nyugodt pihenésre és élményekben gazdag hazatérésre vágyóknak ajánlják 5 + 4 férőhelyes házukat. A házigazdák gondoskodnak róla, hogy igazi házi jellegű, népi ételeket kóstolhassanak a megfáradt vándorok, ismerjék meg a hagyományos somogyi ízeket, a kertben termett zöldségekből, gyümölcsökből. Házi termékeikért elnyerték a „Kaposvár Kincse” tanúsító védjegyet. A vendégház 2010-ben „Dél-Dunántúli Ökoporta” minősítést szerzett.

Nyugat-Dunántúl: Kétvölgy vendégház, Kétvölgy

falusiketvolgy

Vas megyében az Őrséghez és a hármas határhoz (Ausztria-Szlovénia-Magyarország) közel, a csodálatos erdei környezetben fekvő Vendvidéken, Kétvölgyön található az a vendégház, amit Dr. Koledits Ferencné és férje vezetnek hosszú évek óta. A kétszintes ház tiszta, kényelmes szobái, tágas étkezője nappalija és a csodaszép kert, a kemence, a kiülő, a bográcsozó, és a környezet minden eleme a vendégek kényelmét szolgálja. A 4 napraforgós minősítésű vendégház 2013-ban  megkapta az Őrség kiemelt szálláshelye címet.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik