Virágzó vidékünk

Próbáljon szerencsét Hollókőn! Látványos film készült a világörökségi falu várának építéséről

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer a Hollókői vár!

Hollókő várának legkorábbi részét, az öregtornyot az akkori birtokos Kacsics nemzetség építette a XIII. század végén. A történelem viharaiban 1552-ben török kézre került, 1683-ban Sobieski János lengyel király szabadította fel véglegesen a török megszállás alól. I. Lipót király 1701-ben rendelte el a vár lerombolását, de 1711-ben csak egyes részeit bontották le.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

1718-ban már romként említették, omladékai között egy ideig a környék szegényei laktak.

Feltárása 1966-ban kezdődött, majd 1996-ban nyitották meg azt a látogatók előtt.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

2015-ben majdnem egy évig tartó beruházás eredményeként látogathatóvá vált a 700 éves vár Öregtornya, a felső várban visszaállították a 13. századi konyhát, ebédlőt és várúri lakrészt, az alsó várban pedig a 16. században épült gazdasági épületeket állították helyre.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

A vár rekonstrukciója része volt a Nógrád megyei világörökségi faluban a “Próbáljon szerencsét Hollókőn!” elnevezésű, a népi hagyományokra épülő, csaknem kétmilliárd forintos beruházásnak.

Az animációs film röviden bemutatja a vár történetét kialakulásától napjainkig.

 

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik