Virágzó vidékünk

Az országban már mindenhol nyílnak az első vadvirágok, felismeritek?

A virágok ünnepe javában tart. A már kinyílott növények után sorban érkeznek társaik is, lassan pedig a kertekben is pompáznak majd a tavasz hírnökei.

A kisvirágú hunyor április elejéig folyamatosan hozza új virágait. A faj elterjedési súlypontja a Dunántúl.  Nem véletlen, hogy a Balaton-felvidéken, a balatonfüredi Koloska-völgy gyertyános-tölgyeseiben találkozhatunk leggyakrabban e védett vadvirágunkkal.

Fotó: ifj. Vasuta Gábor
Fotó: ifj. Vasuta Gábor

A téltemető az Aszófői-séd völgyének melegebb fekvésű oldalaiban már január végén megjelent, de korán kibújt a debreceni Nagyerdőben is. Kirándulásaink során csodáljuk meg őket eredeti termőhelyükön, és emlékként csak fényképeken vigyük őket haza.

Fotó: MTI - Czeglédi Zsolt
Fotó: MTI – Czeglédi Zsolt

Már most millió számra virágzik a tavaszi tőzike a Győr-Moson-Sopron megyei csáfordjánosfai erdőben. A Csáfordjánosfa mellett található ártéri részen idén az enyhe időjárás miatt március helyett korábban, már egy hete elkezdett virágozni a tavaszi tőzike. Jelenleg mintegy 17 millió tő található a 21,4 hektáros területen.

Fotó: botkert.hu
Fotó: botkert.hu

A Körös-Maros Nemzeti Park területén fekvő szabadkígyósi Wenckheim-kastély parkjában idén is előbújtak az 1800-as évek második felében telepített krimi hóvirágok.

Fotó: Boldog Gusztáv
Fotó: Boldog Gusztáv

A tavaszias idő hatására előbújtak Szeged határában a védett tarka sáfrányok. Ha „beindul”, a virág a Debrecen melletti Erdőspusztán is ligetekben látható. A tarka sáfrány természetvédelmi értéke 10.000 Ft.

MTI-fotó: Czeglédi Zsolt
MTI-fotó: Czeglédi Zsolt

A többnyire borongós időben a korai tavasz – vagy inkább az enyhe tél miatt – a Duna mentén, a Gemenci erdőben rengeteg csillagvirág bújik elő. Nagy részük még bimbós állapotban van, de találkozhatunk virágzó példányokkal is.

Fehér csillagvirág
Fehér csillagvirág

A nemes májvirág február végén, márciusban bontja kék színű virágait. Virágai az új levelek kifejlődése előtt nyílnak, ezért úgy tűnik, mintha közvetlenül az avarból jönnének elő. A Balaton-felvidék üdébb völgyeinek jellegzetes kora tavaszi vadvirága.

Nemes májvirág
Nemes májvirág

Hóvirág szinte az egész ország területén található. A leglátványosabb hóvirágmezők egyike az Alcsúti Arborétumban található. Védett növényfaj, így a múltban közkedvelt hóvirágszedés napjainkban virágnéző kirándulássá szelídült.

Fotó: MTI - Rosta Tibor
Fotó: MTI – Rosta Tibor

Az arborétumban már virágzik a krókusz is, melynek jelenléte szinte egész tavasszal jellemző.

Fotó: MTI/EPA/Patrick Pleul
Fotó: MTI/EPA/Patrick Pleul

A vadvirágok tavaszi ünnepe közel sem ért véget. Lassan előbújik a keltike és a hérics is, majd kertjeinkben is megjelennek a nárcisz és tulipán virágok.

Addig is csodáljuk a már nyíló csodákat.Íme néhány a természetbarátok fotóiból.

Galéria
Fotó: Makai Győző

Túrára fel! Menjünk a szabadba és gyönyörködjünk a vadvirágokban eredeti élőhelyükön, készítsünk emlékbe egy fényképet, de ne bántsuk, ne szedjük le e kínálkozó szépségeket.

2019 vadvirága a magyar zergevirág
Hazánkban 1982 óta védett, természetvédelmi értéke 50 ezer forint.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik