Virágzó vidékünk

A bátaszéki molyhos tölgy lett az év fája Európában

Tizenöt csodálatos fa volt versenyben a végső győzelemért, és a bátaszéki molyhos tölgy lett a befutó.

Egy hónapon át, 2016. február 29-ig volt lehetőség leadni a szavazatokat az interneten. A hajrában a voksolás részeredményei titkosak voltak, azt viszont tudtuk, hogy  a bátaszéki tölgy február közepén tetemes előnnyel vezetett a versenyben.

Az április 20-án Brüsszelben rendezett ünnepélyesen eredményhirdetésen pedig – ahogy azt sejteni lehetett – kiderült, 2016-ban a bátaszéki tölgy lett kontinensük legszebb fája.

Csaknem 230 ezren küldték el szavazatukat a fák valamelyikére.

72 653 szavazattal győzött Bátaszék legöregebb fája!

Második helyezést ért el 43 451 szavazattal Tatobity ezeréves hársa Csehországból és a harmadik helyet 9 114 szavazattal Bušáca – Zabudišová Körtefája szerezte meg Szlovákiából.

Fotó: MTI - Sóki Tamás
Fotó: MTI – Sóki Tamás

A Mecsek keleti dombságához tartozik az a szőlőhegy, amely élőhelyet ad a 300 – 400 évesre becsült tölgynek. A bátaszéki tölgy egy 18. századi erdő emlékét őrzi, a mögötte álló Szent Orbán kápolnát pedig ugyanekkor emelték egy pestisjárvány után. Az öreg fa és kápolna közösen őrzi a települést és lakóit, akik az ‘56-os Dunai árvíz idején is ide menekültek. A tekintélyes fát a helyi földművesek gondozták: levágták száraz ágait, és a csonkot megfestették, ezzel védve a betegségektől. Máig élő hagyomány, hogy a fa tölgy törzsét május 25-én borral locsolják, ezzel biztosítva a következő év bő szőlőtermését.

A megmérettetés célja volt, hogy megmutassa a fák kulturális és természeti értékét. A versenyben nem csupán a fák szépsége, mérete vagy kora számított, hanem olyan fákat lehetett nevezni, amelyek fontosak a körülöttük élő közösségnek, találkozási pontot kínálnak, vagy történetek kapcsolódnak hozzájuk.

Fotó: Révész Dániel
Fotó: Révész Dániel

A versenybe 15 érdekes történet és figyelemre méltó fa került.

Belgiumból, Bulgáriából, a Cseh Köztársaságból, Anglia, Észtországból, Franciaországból, Németországból,  Magyarországról, Írországból, Észak-Írországból,  Lengyelországból,  Skóciából,  Spanyolországból,  Szlovákiából  és Walesből neveztek.

Nagyon fontos számunkra a verseny természetvédelmi és társadalmi hatása egyaránt. Szeretnénk minél több embert arra serkenteni, hogy hozzájáruljon az európai fák védelméhez, ezért idén a versenyhez kapcsolódóan adománygyűjtésbe is kezdünk. Támogatásával jelképesen mindenki egy-egy fát ölel meg

– idézi egy korábbi közlemény Michal Vesely-t, a nemzetközi versenyt szervező Környezeti Partnerség Egyesület (EPA) vezetőjét.

Címfotó: Elblinger Ferenc

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik