Virágzó vidékünk

Húsvéti nyuszi ajándéka: kinyit a megújult a füzéri vár

A történelmi Zemplén vármegye nevezetessége húsvétkor újra megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Történelmi játszótéren, hadi bemutatókon, középkori életképeken keresztül mutatják be az egykori várbeli élet mindennapjait, a település központjában pedig váruradalmi húsvéti vásárral, interaktív kézműves foglalkozásokkal, tojáskiállítással és élő muzsikával várják a Füzérbe látogatókat.

2015.10.28.fuzer_2_1000
Fotó: füzérivár.hu

A felújításnak köszönhetően felépült az úgynevezett Alsóvár, megújult a Felsővár várkápolnája, palotaszárnya és alsóbástyája. A falu központjában megépült a Váruradalmi Kézművesház és az 1940–es és 1950-es éveket idéző Tájház, ezt követően pedig a Felsővár teljes rekonstrukciójára is sor kerülhet.

Egy kis történelem

A források Füzér várát a 13. században említik először, történészek szerint biztos, hogy 1235-ben, II. András halálakor már állt az erődítmény. A Füzér község fölött 170 méter magasan, nehezen megközelíthető, meredek hegy tetején épített várban 1526-ban Perényi Péter koronaőr Szapolyai János koronázása után – ahelyett, hogy szokott helyére, a visegrádi várba vitte volna – Füzérre szállíttatta a Szent Koronát és legalább egy évig ott rejtegette. A várat 1676-ban égették fel.

Fotó: Wikimedia Commons
Fotó: Wikimedia Commons
maxresdefault (2)
Fotó: füzérivár.hu
Fotó: füzérivár.hu
Fotó: füzérivár.hu
Fotó: füzérivár.hu
Fotó: füzérivár.hu

A vár feltárását 1977-ben Feld István és Juan Cabello kezdte meg, majd 1992-től a kispesti Deák Ferenc Gimnázium diákcsapata Simon Zoltán vezetésével végzett jelentős feltárási és helyreállítási munkákat a várhegyen.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik