Virágzó vidékünk

5 forintért kínálnak építési telket egy alföldi faluban

25 évvel ezelőtt indult a kezdeményezés, akkor egy forintért hirdették a telkeket.

A 700 fő lélekszámú Kétpón is komoly erőfeszítéseket tesznek azért, hogy megtartsák a fiatalokat, csökkentsék az elvándorlást – írta a szoljon.hu. Ehhez “rendelték hozzá” a kedvezményes telek vásárlást. Mivel az egyforintosokat kivonták a forgalomból, a telekár 5 forintra emelkedett, de ez így is igen jutányosnak mondható.

Voltak, akik visszaadták az 5 forintos telket

Volt olyan időszak, amikor a letelepedni vágyók négyszázezer forintot kaptak az építkezéshez, azon családoknak pedig, ahol gyermek is született, plusz százezer forint támogatást kaptak. A házak átlagosan három- és ötmillió forintba kerülnek a településen, így nem meglepő, hogy az 5 forintos telket inkább visszaadták a fiatalok, mert inkább kész házat vettek.

Inkább házat vásárolnak

A tapasztalatok szerint ma is nagyobb az érdeklődés az eladó házak iránt, ezért az önkormányzat úgy döntött, hogy vásárol néhány kedvező árú, jó állapotú házat, amelyeket önkormányzati lakásként hasznosít, fiatalok számára lehetőséget teremtve az önálló életkezdéshez.

A bérlakások esetében mindenképpen előnyben részesítik a helybélieket, míg az ötforintos telkek esetében szívesen fogadnák a betelepülőket is.

Címfotó: MTI – Beliczay László

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik