Virágzó vidékünk

700 éves Kolozsvár

Ünnepségsorozattal emlékeztek a jubileumra az erdélyi településen.

Hétszáz éve, 1316. augusztus 19-én kapott I. Károly királytól városi kiváltságokat a település. A hétszáz évvel ezelőtt biztosított kiváltságok évszázadokra meghatározták a város fejlődését. A városnak azáltal alakult ki szász és magyar jellege, hogy a püspöki birtok magyar jobbágyai tartozásaikat kifizetve szabad emberré váltak, és beköltöztek a városba.

Ünnepség Kolozsváron a város 700. évfordulóján

A város a keresztény Európa értékrendjére épült, és nemcsak Cluj és közel sem annyira Napoca, mint Kolozsvár és Klausenburg jegyeit viseli.

Ünnepség Kolozsváron a város 700. évfordulóján

Kolozsvár ma is Erdély kulturális fővárosa, és 2021-ben Európa kulturális fővárosa is lehet. Bukarestben szeptemberben döntenek arról, hogy a versenyben maradt négy romániai város közül melyik nyeri el a címet.

Ünnepség Kolozsváron a város 700. évfordulóján

Az ünnepségsorozat keretében a Kolozsvári Magyar Opera a Mátyás-szoborcsoport közelében felállított főtéri nagyszínpadon mutatta be Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját.

Selmeczi György; Erkel Ferenc; Hunyadi László

Ezt követően nézhette meg a közönség Bordos László Zsolt világhírű vizuális művész háromdimenziós épületvetítését a Szent Mihály-plébániatemplom falán.

Fotók: MTI – Bíró István

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik