Virágzó vidékünk

Összefogott a falu Vilma házáért

Ma Somogyszob kincse és leglátogatottabb helye a porta.

A Nagyatád közelében elterülő, alig 1800 fő lélekszámú Somogyszob látnivaló között hosszú évtizedeken keresztül az evangélikus, a katolikus és a református templomot tartották számon egészen 2003-ig. Addigra egy történelmi múlttal bíró épületet a ház védelmére és működtetésére létrehozott Vilma Háza Alapítvány közreműködésével és az önkormányzat segítségével felújítottak és átadták a falu közösségének.

vilmaháza2

A porta utolsó lakója Puskás Vilma  volt. Jószámoló Vilma volt a ragadványneve, a TSZ-nél ő volt a számológép zárszámadáskor.

Az 1839-ben épült háromosztatú parasztház a falu első téglából épült parasztháza, mely lakójának halála után 1982-ben országos műemléki rangot kapott, és községi tulajdonba került. 2009-től az ország egyik legszebb tájházaként működik.

vilmaháza4

Füstöskonyhájában az eredeti, közel 180 éves kemencéket a kenyéráldáshoz sütött kenyereknek fűtik be minden évben augusztus 20-án. A tisztaszobát zömében 19. századi bútorokkal rendezték be. A nagyméretű hátsó szobát, mely szintén régi bútorokkal van berendezve, műhelyszobaként használják, itt tartják téli rendezvényeiket. A szintén védett portán értékesek az áttelepített épületek: a zsalutechnikával készült melléképület, a fonott góré és a berendezett méhes.

vilmaháza3

A ház berendezését a falu lakosai adták össze, és a régi szellemi, tárgyi emlékek gyűjtése ma is tart. A működtető Vilma Háza Alapítvány szeretné megőrizni Somogyszob hagyományait, annak kultúráját átadni a jövő nemzedékének. Tevékenységük fő mozgatórugója Spanics Ágnes nyugalmazott pedagógus, aki 2016-ban elnyerte az év tájház-vezetője elismerést.  Az ő pedagógiai és diplomáciai érzéke, közösségirányító munkája ismertté és elismertté tette a Vilma Házat, melyben egész évben színes programokkal mutatják be a hagyományos paraszti kultúra hétköznapjait és ünnepeit, kiegészítve a paraszti étkezés helyi tradícióival.

Ha mindezt összeadjuk, választ kapunk arra a kérdésre, miért érdemes ellátogatni Somogyszobra.

Fotók: Facebook/Vilma Háza

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik