Virágzó vidékünk

Megválasztották a legszebb magyar hangzású növényt

Kapott szavazatot az iringó, a mézontófű, a kígyószisz, az istác, a gyöngyperje és a bábakalács is.

Molnár V. Attila botanikus, a Debreceni Egyetem TTK Növénytani Tanszékének munkatársa az orchideák és más ritka és veszélyeztetett növények rendszertanával és ökológiájával foglalkozik. Blogján rendszeresen nyomon követi a természet szépségeit, így például az év vadvirága választást is.

A botanikus a nyár folyamán internetes szavazást kezdeményezett blogján „Melyik növénynemzetségnek van a legszebb hangzású magyar neve?” címmel. Mint írta:

A magyar nép nyelvi leleményének, valamint nyelvújító elődeink találékonyságának hála bővelkedünk kifejező és szép hangzású növénynevekben.

A szavazás első részében összegyűjtötte az olvasók által javasolt jelölteket, összesen 32-t.

virágnév1
Forrás: Molnár V. Attila blogja

Ezekre lehetett szavazni egy hónapon át. Minden növény kapott szavazatot, míg végül a szoros versenyt a völgycsillag nyerte (36%), második a tündérfátyol (35%), harmadik pedig a holdviola (24%) lett.

Völgycsillag

virágnév5

Az 2-4 cm-es, tömött, fehéres ernyőcskéket körülvevő fehér alapszínű, zöldesen vagy rózsaszínűen futtatott, 10-12 mm-es, visszás-lándzsás, épszélű gallérka levelek virágzatait igen jellegzetessé és egyben nagyon látványossá teszik. Leginkább az északi-középhegységi, nyugat- és dél-dunántúli bükkösökben, szurdokerdőkben, hegyi réteken, fenyvesekben látható.

Tündérfátyol

virágnév3

A vízen kiterülő kerekded leveleivel és a felszín felé emelkedő dekoratív virágaival első pillanatban a tündérrózsafélékre emlékeztet, de valójában a vidrafűfélék családjába tartozik. Tápanyagokban gazdag, gyorsan felmelegedő, 20–150 (-300) cm mély állóvizekben él, hazánkban főként a nagyobb folyók környékén szórványosan találhatók.

Holdviola

virágnév4

Az erdei holdviola felálló szárú, 30-100 centiméter magas, levelei nyelesek, szív alakúak, fogazott szélűek. Kellemes illatú, mintegy 2 centiméter széles virágai négyszirmúak, világoslilák, ritkábban fehér színűek is lehetnek. Hűvös, árnyas szurdokerdőkben, bükkösökben fordul elő, különösen a szivárgó víztől nyirkos, humuszos, meszes talajokat kedveli.

A 2016-os év vadvirágáról ITT OLVASHATSZ.

Címfotó: a szavazás győztese, a völgycsillag

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik